Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Afganisztáni körútja első állomásaként a Kabuli Nemzetközi Repülőtérre látogatott Sir Richard Shirreff altábornagy, a NATO európai haderőinek következő főparancsnok-helyettese.
A horvát-magyar katonai kapcsolatok kiválóak, ebben az évben negyven kétoldalú együttműködési program van tervben - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet dr. Hende Csaba magyar és dr. Davor Bozsinovics horvát védelmi miniszter tartott Eszéken.
Fegyelmezett, tatai katonához méltó hozzáállást és végrehajtást vár el a dandár a feladatainak ellátása során- hangzott el azon az ünnepségen, amelyen a Magyar Köztársaság honvédelmi miniszterének elismerésében részesült az MH 25. Klapka György Lövészdandár hét katonája.
Befejezte kéthetes alaki és testnevelési kiképzését a szentendrei MH Központi Kiképző Bázison a 6. számú Alapfokú Tűzoltóképző Tanfolyamon részt vevő harminc tűzoltó újonc.
A szabadság és a demokrácia védelme az a közös ügy, amiért ugyan különböző időben, de egyaránt harcoltak. Franciaország ezt megköszöni önöknek! – emelte ki beszédében René Roudaut, francia nagykövet azon az ünnepségen, amelyen kitüntetéseket adott át a budapesti rezidencián hétfőn.
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter határmenti találkozó során megbeszélést folytatott Eszéken, ahová Davor Bozsinovics horvát védelmi miniszter meghívására érkezett.
A csoport által elvégzett munka hozzájárult a magyar katonai repülés eddigi jó hírnevének megerősítéséhez- hangoztatta a KAIA parancsnoka azon az ünnepségen, amelyen négy és fél hónapos szolgálatát fejezte be a Magyar Honvédség Légi Kiképző Csoport II váltása.
A Béketámogató Kiképző központban az esztendő - a már jól megszokott módon - újabb felkészítéssel, az év első Missziós Törzstiszti Alaptanfolyamával kezdődött.
A Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztériuma a honvédelmi célra feleslegesnek minősített, használt, de részben vagy egészében használható, illetve felújítható – inkurrens - honvédségi kezelésű állami vagyont képező anyagok értékesítését tervezi.
Ősbemutató. Az Erkel Ferenc által jegyzett hangnem helyett a könnyebben énekelhető B-dúrban, az MH Központi Zenekar és a Honvéd Férfikar előadásában.