Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Az Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Magyarország honvédelmi minisztere az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével tárgyalt. Catherine Ashtont, a Honvédelmi Minisztériumban Hende Csaba miniszter, Fodor Lajos közigazgatási államtitkár és Benkő Tibor vezérezredes fogadta.
MaxxPro-típusú páncélozott szállítójárművek megérkezése után folyamatosan történik a kezelőszemélyzet átképzése, a technikai rendszerek beüzemelése.
Fejlesztések a tálibok földjénNagy feladat hárul a magyar PRT állományára a következő hetekben. A szövetséges haderők átfogó kinetikai hadműveleteiket lényegében befejezték és elűzték az ott tartózkodó ellenállókat. A magyar kontingens CIMIC-es és PYOPS-os munkatársai már egy hete nagyerővel dolgoznak azon, hogy a térségben élők életkörülményei javuljanak.
Letették az ünnepélyes katonai esküjüket az önkéntes védelmi tartalékos katonák Székesfehérváron január 6-án. A helyőrségben található két objektum – az Alba Regia Laktanya, valamint a Nagysándor József Laktanya - őrzés-védelmét vették át január elsejétől.
Január első hetében többen keresték fel az MH Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Irodát.
Százéves lett egy katona. Bódi János nyugállományú őrnagy, akit köszöntőjében dr. Simicskó István parlamenti államtitkár a történelem nagy tanújának és cselekvő részesének nevezett.
Ebben az esztendőben is kiemelt figyelmet fordítanak a katonák állóképességének ellenőrzésére, a jó fizikai állapotra az 5. Bocskai István Lövészdandárnál.
Példaként állhat Ress Dániel minden fiatal előtt- méltatták a korábban Afganisztánban szolgálatot teljesítő őrmester helytállását annak az ünnepségsorozatnak a kezdetén, amelyet Kaposváron tartottak.
Az MH Nemzeti Támogató Elem Afganisztán katonái megkezdték az amerikai harcjárművek átvételét és azok átcsoportosítását a Mazar-e Sharifi táborba.
A győri 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyájában hatvankilenc önkéntes védelmi tartalékos katona látja el feladatát.