Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
A nemzetvédelmi egyetem képzési rendje, rendszere egyedülálló a magyar felsőoktatási intézmények között. Küldetése – a magyar tisztképzés tekintetében – nem fog változni a jövőben sem - hangzott el a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen Napján február 2-án.
A PRT feladataihoz tartozik, hogy a szövetséges erőknek támogatást nyújt. Ennek része az orvosi segítségnyújtás is. A magyar egészségügyi csapat és az amerikai FST együttműködése nagyon fontos, ha sebesülteket hoznak a táborba…
„In service of peace and freedom”– olvasható azoknak a katonáknak a NATO- medálján, akik az elmúlt fél évben békefenntartóként szolgáltak Koszovóban. Az MH KFOR Kontingens január 29-én tartotta meg a medálparádét.
Kiemelt feladatként jelölte meg a katonai testnevelés kiképzési programok kidolgozását és bevezetését az alapkiképzéstől a missziós felkészítésekig a Honvéd Vezérkar. A fizikai felkészítéssel foglalkozó szakemberek országos továbbképzésén és munkaértekezletén hangzott ez el, amelyet a Bujáki Honvéd Üdülőben tartottak.
Újraindította a HM Humánpolitikai Főosztály a cigány népismereti oktatást az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola hallgatói számára.
Készüljetek fel, hogy életre válthassátok a régi ludovikás jelmondatot: A hazáért mindhalálig!- hangsúlyozta dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvéd tisztjelöltek zászlóaljának avatásán február 1-jén, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen.
A Honvédelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium 2011. február 3-án, Budapesten egész napos elnökségi szemináriumot szervez a védelmi képességek megosztásának és csoportosításának (Pooling and Sharing of Defence Capabilities) témájában, amelyre az Európai Unió 27 tagországának szakértői, az érintett európai uniós szervek képviselői és a biztonságpolitikával foglalkozó kutatóintézetek munkatársai kaptak meghívást. A szemináriumot dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitja meg a Stefánia Palotában.
A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere pályázati felhívást tett közzé a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ Fekvőbeteg Osztályok Szülészet-nőgyógyászati Osztály és PIC osztályvezető főorvosi munkakörének ellátására.
Morálisan kiegyensúlyozott és csapatjátékos alkatúak- fogalmazta meg nyolc magyar századosról egy német ezredes és egy amerikai őrnagy.
Ez az adomány az utolsó ennek a kontingensnek az életében- hangsúlyozta Kanyó László alezredes, az MH KFOR Kontingens parancsnoka. A CIMIC- csoport egy itatót, valamint nyílászárókat adott át Koszovóban.