Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Egyeztető fórumot kezdeményezett a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium a 2011. február 24-25-én rendezendő védelmi miniszterek informális üléséhez kapcsolódóan, amelyen a civil szervezetek részletesen megismerhették az elnökségi törekvéseket, s ehhez javaslataikkal hozzájárulhattak.
Az MH Nemzeti Támogató Elem Afganisztán második váltásának tagjai - a többi nemzet katonáival együtt - épület-felújítási munkát végeztek február elején.
A hölgyek megbecsülését, munkavállalását segítő programba kapcsolódott be a Tartományi Újjáépítési Csoport. Számukra – többek között – varrógépeket adományoztak.
A Magyar Honvédség Támogató Dandár parancsnoka pályázatot hirdet alapellátást biztosító orvosi rendelőbe vegyes feltöltésű szakorvosi beosztás betöltésére.
A NATO által vezetett békefenntartó misszióban szolgálatukat teljesítő magyar katonák munkáját is elismerték azon a „medálparádén”, amelyen köszönetét fejezte ki Hans Werner Fritz vezérőrnagy, az ISAF Északi Regionális Parancsnokság parancsnoka.
A HM Belső Ellenőrzési Hivatal igazgatói munkakörére kiírt pályázat elbírálása megtörtént, arról döntés született.
A Szent Korona őrzőinek jelmondata elhangzott azon a toborzó előadáson, amelyet az MH Támogató Dandár budaörsi laktanyájában tartottak. Hende Csaba honvédelmi miniszter megbízása alapján megkezdődött a Honvéd Koronaőrség felállítása. A cél az, hogy egy nagyon magas színvonalú, erkölcsi tartású és fegyelmezett alegység jöjjön létre, amelynek feladata a korona protokolláris és biztonsági őrzése.
A HM Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal tájékoztatója a 2010. évre vonatkozó személyi jövedelemadó (SZJA) bevallásával és elszámolásával kapcsolatban a jogszabályokban rögzített munkáltatói, illetve kifizetői feladatokról.
Fontos feladatot látnak el a hadműveleti részleg katonái. Munkájuk összetett, szerteágazó…
A PRT-9 CIMIC (Civi-Military Cooperation- civil-katonai kapcsolatok) - csoportja felelős a tartomány területén történő újjáépítési folyamatért. Az itt dolgozó nők és férfiak, tisztek és tiszthelyettesek az eltelt hat hónapban kiemelkedő eredményeket értek el.