Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
A rendszerváltás után huszonegy évvel a ’60-as, ’70-es évek használati tárgyait az idősebbek ma már mosolyogva, emlékeket visszaidézve, a fiatalabbak ugyanakkor rácsodálkozással vizsgálgatnak. Kaposváron március elsejétől mindez kézzelfogható közelségbe került…
A Magyar Honvédség nemzeti intézmény. Olyan intézmény, amelyet mióta világ a világ azért tart fenn a nemzet, hogy az megvédje őt. Megvédje az emberek életét, anyagi javait, megvédje függetlenségét és szabadságát- hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter az évértékelő vezetői értekezleten március 1-én, Budapesten
Egy hónap sem telt el azóta, hogy az amerikai hadsereg új váltásként érkező Előretolt Sebészcsoportja (Forward Surgical Team, FST) és a PRT Egészségügyi Központja egy közös gyakorlaton - felkészülve egy esetleges tömeges sérülés esetén történő feladat-végrehajtásra - összehangolta a tevékenységét. Az együttműködésre, már valódi élethelyzetben, február 18-án valóban szükség volt…
A technikai részletekről, a szükséges feltételek biztosításának rendjéről írt alá megállapodást Kovács Ferenc mk. ezredes, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnoka és Ján Kožiak ezredes, a Cseh Haderő Kiképzési Parancsnokságának parancsnoka február 24-én.
Ülésezett a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ (Honvédkórház) Felügyeleti Munkabizottsága. Ezen szó volt többek között a honvédegészségügyre vonatkozó elképzelésekről, tervekről, a kórház működésével kapcsolatos elgondolásokról.
A tiszti hivatás tisztességes helytállást kíván- hangsúlyozta Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára azon az előléptetési ünnepségen, amelyet a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal tartott február 24-én.
A győri plébános, pápai prelátus, kanonok, a Győri Hittudományi Főiskola tanára Mádl Dalma asszonytól vehette át a kitüntetést. Az eseményen Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott beszédet.
A líbiai válság határozta meg az uniós országok védelmi minisztereinek pénteki, gödöllői informális ülését. Az Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár részvételével és Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője elnökletével rendezett kétnapos találkozón egyebek mellett az EU közös biztonság- és védelempolitikáját támogató katonai képességek fejlesztéséről is tárgyaltak.
Háttérbeszélgetésen fogadta a sajtó képviselőit - az Európai Unió védelmi minisztereinek informális tanácskozását megelőzően - Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint Siklósi Péter védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár. A Külügyminisztériumban megtartott tájékoztatón a csúcs legfontosabb témáiról esett szó.
Óriási érdeklődés kísérte az MH Támogató Dandár Központi Zenekar fúvószenekarának hangversenyét a Budapesti Olasz Kultúrintézet nagytermében február 23-án.