Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka pályázatot hirdet a NATO Nemzetközi Közreműködő Erők (ISAF, Afganisztán) 2011. II. félévében megüresedő, vezényléssel betölthető beosztásaira.
A csapatszellem erősítését, a kiemelkedő munkabírást, a szakmai magabiztosságot szem előtt tartva megkezdődött a szentendrei MH Központi Kiképző Bázis – idei esztendőre tervezett – felkészítése január 25-én.
A védelempolitikai igazgatók informális ülésére 2011. január 27-28-án került sor Budapesten. Az első nap, a Néprajzi Múzeumban megrendezett munkavacsorán a tagállamok eszmecserét folytattak a folyamatban lévő uniós műveletekről, különös tekintettel a bosznia-hercegovinai és az Afrika szarva térségben folyó EU katonai szerepvállalásra.
Óriási érdeklődés mellett tartotta meg nyílt napját a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem pénteken Budapesten. Dr. Simicskó István, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára köszöntőjében megjegyezte: olyan fiatalok jöttek el azért, hogy megismerjék az egyetemet, akik a nemzeti ügyek iránt elkötelezettek.
A MH Műveleti és Doktrínális Központ fő feladata a Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség tevékenységének szakmailag megalapozott, átgondolt támogatása- hangzott el a szervezet ünnepi alakuló állománygyűlésén január 25-én.
Olyan teljesítményt fog nyújtani az alegység, amellyel ismét kivívja a szövetségeseink elismerését- fogalmazta meg Preininger Győző őrnagy, az EUFOR 8-as váltásának új parancsnoka. Az átadás-átvételt január 25-én tartották Szarajevóban.
Első kiemelt elnökségi rendezvényét, a védelempolitikai igazgatók informális ülését a Honvédelmi Minisztérium 2011. január 27-28-án rendezi meg Budapesten, a Stefánia Palotában.
Brüsszelben ülésezik a NATO Katonai Bizottság vezérkarfőnöki testülete. A megbeszéléseken a magyar delegációt dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke vezeti.
Harcok a Doberdón 1915-1916 címmel immár magyar nyelven is olvasható Vasja Klavora kötete. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban megrendezett könyvbemutatón dr. Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere és Őexc. Darja Bavdaz, a Szlovén Köztársaság nagykövete is részt vett.
Iklódy Gábor nagykövet, a NATO új biztonsági kihívásokkal foglalkozó - 2010. augusztus 1-jétől működő - részlegének (ESCD) vezetője tett hivatalos látogatást a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokságán (ACT).