Az igazságügyért felelős államtitkár részt vett a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Megyei Szervezetének Kalocsai Helyi Csoportjának konzultációján. A városi bíróság épületében tartott fórumon Répássy Róbert elmondta: a változtatások célja az igazságügyi szervezetek függetlenségének biztosítása mellett hatékonyságuk növelése.
Több hónapos társadalmi és közigazgatási egyeztetést követően a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az új Munka Törvénykönyvéről (Mt.) szóló törvényjavaslatot. A törvénykönyvhöz több mint 300 javaslat érkezett, ezek jelentős része be is került a javaslatba. Az új szabályozás segíthet abban, hogy 2020-ra legálisan egymillióval többen dolgozzanak Magyarországon.
Vértanúink hitvallását nem csupán felidézzük, hanem erőit is merítünk belőle - hangsúlyozta Szászfalvi László, a KIM egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, a Párbeszédek Házában megrendezett „Vértanúink, hitvallóink” című ökumenikus konferencián.
2011. október 27-én Martonyi János külügyminiszter képviseletében Hóvári János helyettes államtitkár megbeszélést folytatott a Magyarországra látogató Haszan bin Talál herceggel. A jordán uralkodóház tagja az ammani Királyi Tudományos Társaság elnöke, aki a vallások és kultúrák közti párbeszéd, a regionális konfliktusok és globális problémák témáiban nemzetközileg elismert, kiemelkedő véleményformáló személyiség és számos tudományos társaság vezetője.
Az önkormányzati törvényről és a megyei feladatok változásáról tanácskoztak ma a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség által megrendezett konferencián a KIM-ben.
Munkásságát a folyamatos megújulás jellemezte, eredményes katonai szolgálatára méltán lehet büszke- hangsúlyozta beszédében Orosz Zoltán altábornagy. A Honvéd Vezérkar főnökének helyettese állománygyűlésen köszönte meg Pintér Zoltán vezérőrnagynak, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnökének eddigi áldozatos munkáját.
2011. november 20-ig lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra
Magyarország megújítása nem lehet teljes az oktatási rendszer – legyen szó köz- vagy felsőoktatásról – gyökeres újjászervezése nélkül. Sajnálatos módon az eltelt húsz év az oktatási rendszerben a fenntartás, finanszírozás szétzilálódását, áttekinthetetlenségét idézte elő.
Folytatódott a foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése a 2011. július-szeptemberi időszakban is- áll a KSH friss közleményében. A 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma az előző időszakhoz hasonlóan jelentősen, 33 ezer fővel emelkedett az egy évvel ezelőtti 3 millió 823 ezerről 3 millió 856 ezer főre, így a foglalkoztatási ráta e korcsoportban 50,3 százalékra nőtt. A 15-64 évesek körében a foglalkoztatottak száma az egy évvel ezelőtti 3 millió 790 ezerről 3 millió 822 ezerre, 32 ezer fővel bővült, 56,4 százalékra emelve a foglalkoztatási rátát.
A Halottak napja alkalmából rendezett kegyeleti gyertyagyújtást és koszorúzást október 27-én a HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség képviselői, valamint a Budapesten akkreditált katonai attasétestület tagjai fővárosi és környékbeli temetőkben helyezték el az emlékezés virágait.
November 1. és 30. között kérhetnek támogatást az erdők állományának, termőképességének helyreállítására azok az erdőgazdálkodók, akiket az erdészeti hatóság nyilvántartásba vett. Egy pályázó hektáronként legfeljebb 240 ezer forintot (873 eurót) igényelhet az összesen 2,8 milliárd forintos keretből. A kérelmeket az illetékes erdészeti igazgatósághoz lehet beadni.
Budapest Főváros főplgármestere közös pályázatot hirdet a Thália Színház Nonprofit Kft. és a Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft. együttes vezetői munkakörének betöltésére.
2013-ra az egész országban kiépítjük azt a rendszert, amellyel minden, az állammal kapcsolatos hatósági ügyet a kormányablakoknál lehet intézni - fogalmazott Szabó Erika, miután látogatást tett a Baranya Megyei Kormányhivatalban.
A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg magas rangú katonai delegációja látogatott el a Honvédelmi Minisztériumba 2011. október 27-én. A jogi- és igazgatási szolgálat részéről dr. Dankó István, a tárca jogi- és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára - dr. Sándorfi György, az Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály vezetője, valamint dr. Balogh András József alezredes, a Jogi Főosztály vezetője részvételével – fogadta a vendégeket.
Ezek a mécsesek világítva emlékeztetnek azokra, akik a hazáért meghozták a végső, a leghatalmasabb áldozatot- fogalmazott mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán tartott kegyeleti gyertyagyújtáson, október 27-én.
Az emléktárgyakból kiolvasható a történelem, és e tárgyak valóságosabbak, mint a leírt szavak, hiszen a tárgyak a történelem megtestesülései - hívta fel a figyelmet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön a Szépművészeti Múzeumban, a Török Nemzeti Napi Fogadás alkalmából tartott kiállításon.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára Czene Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere Páva Zsolt, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Borkai Zsolt fővédnökségével Pécsett tartja ötödik országos kongresszusát a Magyar Edzők Társasága.
Az ENSZ korrupció elleni konferenciájának október 24-28 között, Marokkóban megrendezett negyedik ülésszakán dr. Répássy Róbert Magyarország nemzetközi korrupcióhoz való hozzáállásáról és a kormány várható lépéseiről beszélt.
Olyan nagy ívű strukturális reformok végrehajtására vállalkozik a 2012-es költségvetés, mely példa nélküli - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Budapesten, a százötvenezredik Széchenyi Kártya és az első Agrár Széchenyi Kártya kibocsátása alkalmából rendezett ünnepségen. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az uniós válságban felértékelődött a mezőgazdaság szerepe, így ma már kitörési pontként tekintünk az agráriumra. A gazdaság fejlődése nem lehet öncélú - mondta a miniszterelnök, csak akkor van értelme, ha a társadalom érdekét szolgálja.
Célunk, hogy a Kormány és az egyházak együttműködése sikeresen szolgálja az ország szellemi és lelki gyarapodását. Ennek fényében határozzuk meg egyházpolitikánkat - fogalmazott Szászfalvi László a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Ökomenikus Fórumon, Tiszasülyön.
Értékes magángyűjteménynek ad majd otthont az az eddig állami tulajdonban álló, kihasználatlan ingatlan, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át Csenger Városának 2011. október 27-én, Csengeren. Az átadási dokumentumok ünnepélyes aláírásán felszólalt Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára, Molnár Zoltán, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese és Forján Zsolt, a település polgármestere.
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Erdenechimeg Omboosuren, Mongólia budapesti nagykövetasszonya a két ország közötti oktatási, tudományos és kulturális együttműködési megállapodást írt alá újabb három éves időtartamra.
Olyan nagyívű strukturális reformok végrehajtására vállalkozik a parlament elé most került 2012-es költségvetés, mely példa nélküli - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Budapesten, a százötvenezredik Széchenyi Kártya és az első Agrár Széchenyi Kártya kibocsátása alkalmából rendezett ünnepségen.
A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg politikai főcsoportfőnök helyettesét fogadta dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke október 27-én. Tong Shiping vezérezredes hatfős delegáció élén folytat megbeszéléseket hazánkban.
A IV. Hadtudományi Doktorandusz Fórumon lehetőség volt a hadtudományok területén végzett magas szintű doktori kutatások bemutatására, a felvetődő kérdések megvitatására. Az eseményt október 27-én tartották a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter nyitotta meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. és az Európai Bizottság által idén hetedik alkalommal megrendezett Versenyképességi Operatív Programok nemzetközi konferenciát 2011. október 27-én, Budapesten.
Szászfalvi László államtitkár volt a díszvendége a tegnapi állampolgársági eskütételnek – Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki Savelin Zoltán atyát.
Több mint ötezer pedagógussal találkoztak az elmúlt hetekben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságának munkatársai azon az országjáró körúton, melyen a Nemzeti köznevelésről szóló törvény tervezetét ismertetik a pedagógusokkal és a szakmai közvéleménnyel.
Átalakul a súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlekedési nehézségeinek könnyítésére létrejött támogatási rendszer, emelkedik a támogatás összege és ösztönzi a jogosultakat, hogy új gépjárműveket vásároljanak – jelentette be Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön, amikor a közbeszerzési pályázaton győztes konzorcium bemutatta nyertes terméküket.
Meg kell becsülnünk az orvostudomány hőseit, akik a mai nehéz helyzetben is helytállnak – mondta ünnepi beszédében Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Batthyány-Strattman László születésének 141. évfordulója alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen, csütörtökön.