Újabb részletek az adócsomagról. Az Este vendége Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár.
Október 22-én Szászfalvi László a hajdúdorogi görögkatolikus egyházközség képviselőivel találkozott, ahol az egyházközség terveit és a jövő évi Centenárium programjait beszélték meg. Az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár megtekintette a Szent Bazil Oktatási Központot.
A magyar operett napján a Budapesti Operettszínházban Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár díjakat adott át a műfaj kiemelkedő művelőinek. Az idén tizedik alkalommal megrendezett ünnep Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának dátumához, október 24-éhez kötődik.
Az MH Tartományi és Újjáépítési Csoport - mint Baghlan Tartomány fejlesztésében kiemelten érintett szervezet - nagy hangsúlyt fektet az oktatási rendszerben megvalósuló projektek támogatására, illetve kivitelezésére.
Állami kitüntetések az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége idején kiváló teljesítményt nyújtó személyeknek.
Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár nyitóelőadásával kezdődött meg a háromnapos Nemzeti Közlekedési Napok – Értékeink védelmében c. konferencia 2011. október 24-én, Siófokon. Az államtitkár beszédében az elmúlt egy év legfontosabb közlekedéspolitikai fejleményeit, eredményeit összegezte.
A kormány számít a szövetkezeti hitelintézetekre az agrárfinanszírozásban, mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a takarékszövetkezeti vezetőknek tartott stratégiai fórumon abból az alkalomból, hogy hamarosan a Takarékszövetkezetekben is lehet Agrár Széchenyi Kártyát igényelni. Az első Agrár Széchenyi Kártyát október 27-én, csütörtökön veheti át az első igénylő Orbán Viktor miniszterelnöktől a Parlamentben.
Az EU-elnökség alatt erősödtek Magyarország nemzetközi kapcsolatai- hangzott el azon az ünnepségen, amelyen Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára is kitüntetésben részesült a magyar uniós elnökség sikere érdekében végzett munkájáért. Az elismeréseket október 24-én, a Sándor-palotában adta át dr. Schmitt Pál köztársasági elnök és dr. Martonyi János külügyminiszter.
Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének pályázatai.
Nincs kit másolnunk, nincs kinek a példáját követnünk ezekben a válságos időkben. Az új recepteket nekünk kell kitalálnunk, s nem szabad azzal törődnünk, hogy mások mit szólnak ehhez, pláne nem azok, akik eladósították Európát és Magyarországot – szögezte le Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalásában a Parlamentben.
Gregory Barker brit és Fellegi Tamás magyar szakminiszter közös elnökletével "Low Carbon Finance Forum" c. szakpolitikai-befektetői találkozót rendeznek a klímapolitikai kérdésekről és a zöldgazdaság fejlesztéséhez kapcsolódó regionális kihívásokról, lehetőségekről 2011. október 24-én, Londonban.
A hosszabb élettartam eléréséhez, minőségivé tételéhez elengedhetetlen egy kiegyensúlyozott nyugdíjalap – jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Magyar Primer Prevenciós Orvos Egyesület szakmai fórumán hétfőn a Kogart Galériában, majd hozzátette: az erről szóló tárgyalásokat holnap kezdi meg a kormány.
Ebben az évben harmadik alakalommal megrendezett kéthetes NATO C-IED „Train the Trainers” TtT (Képezd a kiképzőket) tanfolyammal befejeződtek az idei, NATO által akkreditált nemzetközi kiképzési feladatok.
Szászfalvi László, a KIM egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egynapos hivatalos látogatásra utazott Bécsbe, ahol találkozott a magyar anyanyelvű pasztorációt folytató történelmi egyházak képviselőivel.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes ausztráliai látogatása során hétfőn Canberrában felszólalt a földrész magyar szervezeteinek konferenciáján.
A héten 5 napon át ülésezik az Országgyűlés. Orbán Viktor miniszterelnök hétfői napirend előtti felszólalása után többek között megkezdődik a 2012. évi költségvetési javaslat, az új adótörvények és a korhatár előtti nyugdíjakról szóló törvényjavaslat tárgyalása, illetve az Alkotmánybíróságról szóló sarkalatos törvényjavaslat is napirendre kerül.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére ünnepi állománygyűlést tartottak több intézményben, alakulatnál. Összefoglalónk az eseményekről…(frissítve)
Gregory Barker brit és Fellegi Tamás magyar szakminiszter közös elnökletével „Low Carbon Finance Forum” c. szakpolitikai-befektetői találkozót rendeznek a klímapolitikai kérdésekről és a zöldgazdaság fejlesztéséhez kapcsolódó regionális kihívásokról, lehetőségekről 2011. október 24-én, Londonban.
A szerdai EU-s csúcstalálkozón már alaposan előkészített lehetőségek közül fognak választani a közösség vezetői, és fontos döntések születnek majd. A vasárnapi brüsszeli tanácskozást a miniszterelnök úgy értékelte: "minden kérdést alaposan megrágtunk, de még egy falatot sem nyeltünk le; tehát ebéd közben vagyunk" – fogalmazott Orbán Viktor.
2011. október 25-én, Erkki Tuomioja finn külügyminiszter meghívására Helsinkiben tárgyal Martonyi János külügyminiszter. A megbeszélésen a felek áttekintik a magyar-finn kapcsolatok időszerű kérdéseit, az Európai Unió napirendjén szereplő legfőbb ügyeket, továbbá a legfontosabb más nemzetközi, globális témákat.
A tárca két héttel meghosszabbítja a fagyasztott húsok felhasználásáról indított társadalmi vitát, hogy valamennyi érintett véleményét megismerje.
Az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint a forradalom tanulságáról és üzenetéről beszélt dr. Simicskó István Torontóban, a városházán elmondott ünnepi beszédében október 23-án. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Kanadai Magyar Kulturális Tanács meghívásának tesz eleget október 21–25. között az észak-amerikai országban.
Szászfalvi László egyházügyi államtitkár látogatást tett az újbudai Szent Benedek Iskolaközpont új épületében. Az államtitkárt Deák István igazgató, Fejéregyházi Tamás atya, a fenntartó képviselője és Csernus László, a XI. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője kísérte végig, a több mint 600 millió forint ráfordítással felújított és kibővített iskolaépületen.
Orbán Viktor szerint mindazt, "ami a mostani világunkban jó, ideértve a szabadságot, az Európához való tartozást,a keresztény gyökerekhez való visszatérés lehetőségét, számunkra mind 1956 teremtette meg".
1956 a szabadsággal való találkozás volt Európa és az egész világ számára is – fogalmazott Hende Csaba a Párizsi Magyar Katolikus Misszió ünnepségén. A honvédelmi miniszter a franciaországi Liszt-év legfőbb eseményeként - szombaton este Párizsban - az Invalidusok Szent Lajosról elnevezett templomában megtartott hangversenyen is részt vett, amelyen a magyar kormányt képviselte.
A rossz idő ellenére idén is népszerűek az október 23-i programok. A Szabadság Napja Magyarország nemzeti lobogójának felvonásával vette kezdetét a Kossuth Lajos téren, ahol a nap folyamán több ezren fordultak meg.
1956 iránytű ahhoz, hogy tudjuk, hogyan kell viselkednünk válságos helyzetekben, hogyan nem szabad megalkudnunk, feladnunk ragaszkodásunkat a szabadsághoz, a függetlenséghez, saját nemzetünk tiszteletéhez, hiszen az '56-osok példát mutattak nekünk - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter vasárnap Balatonberényben, az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára adta át a díjakat a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramarathon és a Szabadság futam 2011 dobogós helyezettjeinek. A díjátadón rész vett Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerületének polgármestere is.
Orbán Viktor szerint Európa gyengesége abból fakad, hogy eladósodottak a tagállamai, ezért az európai gazdaság talpra állásának legfontosabb feltétele az, hogy szakítani kell néhány olyan dologgal, amely "jégre vitt bennünket", így a hitelből éléssel.