A Kormány 2011. november 2-i ülésén kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a magyar-szlovák összekötő földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.
Teljes egészében átvállalja az állam a hét Veszprém megyei település alkotta Várpalota és régiója környezetvédelmi rehabilitációs program céltársulása 2019-ig esedékes devizakölcsön-tartozásának - jenhitelének -, azaz összesen több mint hárommilliárd forintnak a megfizetését.
Az önkormányzatok szabadságát is meghagyja, ugyanakkor kötöttebb, átláthatóbb rendszert valósít meg a Kormány által szerdán elfogadott új, 155 paragrafusból álló tervezet – jelentette be a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Giró-Szász András. A kormányszóvivő hangsúlyozta: az 1990-től érvényben lévő önkormányzati törvénynek mostanra minden előnye és hátránya kiderült, mára a rendszer eljutott "teljesítőképességének határára”.
Intenzív marketingtanfolyam indul novemberben kis- és közepes élelmiszervállalkozások, illetve kistermelők számára. A képzés kiterjed a legfontosabb marketingismeretekre, értékesítési technikákra és eredményes gazdálkodást segítő módszerekre. A részvétel ingyenes mindazok számára, akik időben regisztrálnak.
Az utóbbi hónapok lassuló tendenciája után augusztusban ismét fellendült külkereskedelmünk a KSH legfrissebb statisztikája szerint. Az előző két hónap értékeit jóval meghaladó mértékben, 10,9%-kal bővült kivitelünk értéke, míg 8,4%-kal a behozatalé. A romló világgazdasági tendenciákat figyelembe véve ez rendkívül pozitív hír. A kivitel elsősorban a járműgyártáshoz kapcsolódóan élénkült, a bővülés továbbra is az ázsiai piacok irányában jelentős. A kedvező számoknak köszönhetően tovább emelkedett a külkereskedelmi többletünk értéke.
Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár október 31-én látogatást tett a kárpátaljai Beregszászon, ahol a reformáció emléknapján megnyitotta a Kálvin János Református Kollégiumot.
Budapest Főváros Főpolgármerstere az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény előírásainak megfelelően, valamint a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 75/2007.(XII.28.) Főv. Kgy. rendelet 52. § (2) bekezdése szerint - a társaság legfőbb szervének hatáskörében eljárva - pályázatot hirdet a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. (1094 Budapest, Liliom u. 41.) vezetői (ügyvezető igazgatói) munkakörének betöltésére.
Minden hősöknek emelt emlékmű, minden katonasír arra figyelmeztet minket, milyen érték a haza, a béke, az élet és a szabadság, az otthon és a család- fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter november 2-án Budakeszin, a helyi első világháborús emlékműnél tartott kegyeleti ünnepségen.
A kormányzat elkötelezett a Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU) támogatásában - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Szekszárdon.
Várhatón még idén sor kerülhet a testület soron következő ülésére – többek között erről is tárgyaltak ma délután Budapesten a bizottság társelnökei - Jurij Bohutszkij ukrán kulturális miniszterhelyettes és Répás Zsuzsanna a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára is részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság ma tartott, hagyományos Halottak Napi megemlékezésén a Farkasréti temetőben az Olimpiai Bajnokok Falánál.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) a beszállítókkal szemben tanúsított tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt 5 kereskedelmi láncot összesen 345 millió forintra büntetett meg. A hatóság termékpálya-felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte az érintetteket.
2012. január 1-től új, kétpilléres kockázatkezelési rendszer állhat a növénytermesztési és kertészeti ágazatban dolgozó mezőgazdasági termelők rendelkezésére. Az új rendszernek köszönhetően a termelők a jelenleginél jóval szélesebb körű védettséget élvezhetnek a kedvezőtlen időjárási jelenségekkel szemben.
Pályázat a pénzügyi-gazdasági ismeretek fejlesztéséért. Újabb iskolák csatlakozhatnak a Pénziránytű iskolahálózathoz.
Kétnapos munkalátogatásra Párizsba utazik Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára 2011. november 2-án.
Rövidebb ügyintézési határidő, gyorsabb hatósági eljárások, több elektronikus ügyintézési lehetőség: ezeket célozza meg a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény módosítása, amelyről szóló javaslatot a Kormány szerdai ülésén fogadta el.
Több agrártámogatásról szóló rendeletet módosított egy jogszabályban a Vidékfejlesztési Minisztérium. A változások az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) pályázóit érintik. Az új szabályozás meghosszabbítja az erdő-környezetvédelmi és az erdő szerkezetátalakítási pályázatok beadási időszakát, illetve a Natura 2000 gyepterületeken gazdálkodóknak rövidebb időt szab a kötelező képzés elvégzésére.
Közlemény: A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2012. februárban induló képzések című kiadvány hivatalos kiegészítése (2011.10.31.)
Három olyan terület szabályozásáról döntött szerdai ülésén a Kormány, melyek átszervezése alapvető hatással lesz az egészségügyi rendszerre - jelentette be szerdán Szócska Miklós. Az Egészségbiztosítási Alapot érintő intézkedések mellett átalakul a gyógyszertámogatási rendszer, valamint módosulnak egyes egészségügyi törvények is.
A szociális, család- és ifjúságügyét felelős államtitkárság kiemelt céljának tekinti, hogy az autisztikus spektrumzavarral élő személyek és hozzátartozóik megkapják az életük viteléhez szükséges segítséget. Éppen ezért a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a következő napokban szerződik azokkal az autizmussal élő személyek gondozását, foglalkoztatását végző lakóotthonokkal, amelyek pályázati pénzeket nyertek. A 2011-re vonatkozó pályázati pénz összege több mint 12 millió forint.
Közel 2000 elavult kormányhatározat részleges vagy teljes hatályon kívül helyezéséről, illetve visszavonásáról döntött ma a Kormány. Ezzel második üteméhez ért a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként megkezdett deregulációs program, amelynek lényege a magyar jogrendszer formai és tartalmi felülvizsgálata.
Az Országgyűlés tárgysorozatba vette a bírósági és ügyészségi szervezet átalakítására vonatkozó törvényjavaslatokat – jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján, ahol Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és Áder János EP-képviselő, a koncepció előkészítője ismertette a tervezet részleteit.
Felsőoktatási alapképzési és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményei (új alapképzési szak: gazdaságtudományok képzési terület: logisztikai mérnöki alapképzési szak; mesterképzési szak módosítása: klasszikus hangszerművész mesterképzési szak, csembalóművész, cimbalomművész, harmonikaművész).
„A sport európai dimenziója” elnevezésű, Németországban rendezett szakmai konferencián Reinhardt Ákos, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának sportjogi szakértője is felszólalt. Előadásában a magyar uniós elnökség alatt elfogadott sportügyi uniós munkatervet, az annak alapján készített tanácsi állásfoglalást és a mindezekből következő várható lépéseket, lehetőségeket elemezte.
Az utóbbi napokban az ország egész területén megemelkedett a levegő kisméretű szálló por (PM10) szennyezettsége. Több településen a riasztási küszöbértéket is meghaladó szennyezettséget mértek. Nyíregyházán a szmogriadó riasztási fokozatát, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Pécsett pedig a tájékoztatási fokozatát kellett kihirdetni.
Gyakorlati képzésen vettek részt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem végzős műszaki honvéd tisztjelöltjei az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóaljnál. „Az elmélet és a gyakorlat között különbségek vannak és ezeket kihasználva a hallgatók harcvezetői képességeit is fejleszteni tudjuk"- fogalmazott az oktató.
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 55. évfordulójára emlékezünk november 4-én, pénteken. Az Emlékezés Napján fejet hajtunk a hősök előtt, akik - akár életük árán is - kiálltak a szabadság eszménye mellett. Magyarország Kormánya szeretettel vár minden emlékezőt a nemzeti gyásznap rendezvényeire.
Kegyelettel emlékeztek elhunyt bajtársaikra katonáink Szolnokon, Pápán.
Az országhatárokat átlépő bűnözés megelőzésében és leküzdésében való együttműködésről szóló Délkelet-európai Együttműködési Kezdeményezés (SECI) 1999. május 26-án jött létre Bukarestben. A SECI Központ továbbfejlesztését, korszerűsítését célzó Egyezmény (SELEC Egyezmény a Délkelet-európai Rendészeti Központ létrehozásáról) aláírására – csaknem 3 évnyi intenzív tárgyalás után – 2009. december 9-én Bukarestben került sor.
A LIA Alapítványi Általános Iskola és Szakközépiskola diákjai látogattak el az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra október végén. Az intézmény vezetőjét a KatonaSuli program részleteiről is tájékoztatták.