Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy a Startmunka programmal kapcsolatos adatok, jogszabályok és dokumentumok megtalálhatók a kormany.hu kormányportál dokumentumtárában.
Az MH CSS Logisztikai iskola Magyar Mentorcsoport katonái sokszínű és kiemelkedően fontos feladatokkal teli hónapot zártak a kabuli Afgán Nemzeti Haderő Harctámogató és Kiszolgáló iskola logisztikai szakalapozó képzésének támogatási-mentorálási feladatait végrehajtva. Októberben a magyar mentorcsoport érdekeltségi területén szinte naponta jelentek meg nemzetközi és hazai delegációk, hogy megvizsgálják a kiképzési feladatok végrehajtását, a mentorálási – tanácsadói feladatok hatékonyságát, valamint a kiképzés logisztikai és infrastrukturális hátterének biztosítottságát.
Az egészségügyi ellátórendszer és az ott nyújtott szolgáltatások színvonalának folyamatos fejlesztése érdekében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium módosította a gondozóintézetek finanszírozását. Az új szabályozás értelmében – a korábbi vegyes finanszírozási rendszer helyett – 2011. november 1-jétől kizárólag teljesítmény alapú elszámolás működik a gondozókban.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium intézményei által szervezett, a Magyar Tudomány Ünnepe 2011 rendezvénysorozathoz kapcsolódó programok.
Székesfehérvár Megyei jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Vörösmarty Színház (8000 Székesfehérvár, Fő u. 8.) vezetői (igazgatói) munkakörének betöltésére.
Halász János köszöntő szavai nyitották meg a „Közös jövőnk Hajdú-Bihar” közösségi művelődési modell konferenciasorozat újabb tanácskozását, melynek október 29-én a kecskeméti Katona József Könyvtár adott helyet.
A héten több, az új Alaptörvényhez kapcsolódó sarkalatos törvényjavaslatról, így a népszavazásról, a bíróságokról és az ügyészségről szóló javaslatokról, továbbá a jövő évi költségvetésről is tárgyal az Országgyűlés.
Mától igényelhető az idei, szeptember 1. és október 31. közötti szállítási időszakra szóló iskolatej támogatás.
Átkeltünk a rettenetes huszadik századon, annak borzalmas háborúin, diktatúráin. Mi, magyarok mindig újra tudtuk kezdeni az életünket ezek után– hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter november 1-jén Sátoraljaújhelyen, a Hősök Temetőjében tartott kegyeleti ünnepségen.
A kőbányai Reménység Szigetén kedden délután felavatták az Erdélyi Gyülekezet új altemplomát. Az épület megáldását megelőzően Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára tartott ünnepi előadást.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2011. október 31-én az Egyesült Államokba utazott.
Magyarország a XXI. század prioritásának tartja a kibertér felelősségteljes, hatékony és biztonságos használatát.
A jegybankelnöknek offshore cégéről kellett volna beszámolnia az Országgyűlés költségvetési bizottságának.
A 75-szörös válogatott Albert Flórián 70 éves korában hunyt el –tudatta a gyászhírt klubja, a Ferencváros az MTI-vel. Csütörtökön kórházi beavatkozáson esett át: koszorúérműtétet végeztek el nála, amely a pénteki közlés szerint minden komplikációtól mentesen zajlott.
Mindszenty József a nemzeti egység, a megtisztulás és a béke útjának lehetőségét villantotta fel- fogalmazott dr. Szarka Gábor. A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke a hercegprímás kiszabadulásának 55. évfordulóján emlékezett a bíborosra, s az őt menekítő Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagyra Felsőpetényben, majd Rétságon október 30-án.
Az Országházba látogattak el azok a diákok, akik a Katolikus Tábori Püspökség idei, zalavári táborának résztvevői voltak. „Tudatni szerettük volna a fiatalokkal, hogy lényeges a folyamatos kapcsolattartás velük, mert fontosak számunkra”- hangsúlyozta dr. Simicskó István a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.
A kötet révén Somogyvár ismert lesz, dicső múltja beépül köztudatunkba, kultúránkba- fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter Bakay Kornél „Somogyvár, Szent Egyed-monostor” című könyvének bemutatóján a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
Szócska Miklós, a NEFMI egészségügyért felelős államtitkára országjáró körútjának utolsó állomásán Budapest és térsége egészségügyi intézményeinek vezetőivel és fenntartóival egyeztetett az ellátórendszer átalakításáról.
„A minőségi oktatás kulcsfontosságú a jövőbeni fejlődés szempontjából, gazdasági, szociális és politikai téren egyaránt” – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) általános konferenciáján, Párizsban.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos hivatalában fogadta Huang Huahuát, Guangdong tartomány kormányzóját 2011. október 28-án, Budapesten.
Kovács Tamás Iván európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár részvételével véglegesítette az Észak-Dél Energiafolyosó magas szintű munkacsoport az infrastruktúra hálózatfejlesztési program akciótervét és a végrehajtásról szóló szándéknyilatkozatot 2011. október 28-án, Brüsszelben. A testület kezdeményezése alapján az Energia Tanács november végén fogadhatja majd el a dokumentumokat.
A Kormány október 28-án benyújtotta az Országgyűlésnek a nemzetbiztonsági törvény módosításáról szóló javaslatát, mely szerint a jelenleg működő két katonai titkosszolgálat 2012. január 1-étől egységes szervezetben folytathatja munkáját. A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok hatáskörébe utalt feladatokat jelenleg két testület, a Katonai Felderítő Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal látja el. Sajtóközlemény.
Martonyi János külügyminiszter 2011. október 27-én Rómában tárgyalt olasz kollégájával, Franco Frattinivel. Mindkét tárcavezető az erősebb Európa irányába tett fontos lépésként értékelte az Európai Unió állam- és kormányfőinek előző napi megállapodását.
Több tő szőlőt ültettek ma a Jókai Kertben Budapesten. A Vidékfejlesztési Minisztérium és a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezdeményezésének célja, hogy a kadarka visszakapja hajdani rangját.
A szakminisztérium nevében Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság társelnöke koszorúzta meg a Közlekedési Balesetek Áldozatainak Emlékművét 2011. október 28-án, Budapesten. Beszédében kiemelte: arra kell törekedni, hogy a közlekedés biztonságát fokozatosan javítva évről évre kevesebb áldozatot követeljenek a műszaki hibák és az emberi mulasztások.
Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Solymosi Ferenc mk. alezredes, parancsnokhelyettes vezetésével koszorút helyezett el, a Halottak Napja tisztelete alkalmából katona elődeik sírjánál.
Az ország újjáépítésére van szükség, és ehhez kulcsfontosságú a vidék és az mezőgazdaság megújulása. Ez pedig elképzelhetetlen az agrárium szellemi infrastruktúrájának fejlesztése nélkül – mondta Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az Interregionális Műszaki-Agrár Szaktanácsadási és Továbbképzési Központ (MAG Ház) épületének átadó ünnepségén Debrecenben.
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tagjaként Magyarország üdvözli a Szövetség döntését a líbiai művelet befejezéséről.
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) általános konferenciáján szólal ma fel Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Párizsban.
Reméljük, hogy képesek leszünk megtartani a szabadságot és a gyermekeink zavartalanul nőhetnek fel ebben a világban!- hangsúlyozta dr. Ruszin Romulusz ezredes, az MH Tartományi és Újjáépítési Csoport parancsnoka a megemlékezésen.