Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kétoldalú találkozón vett részt Erik Ullenhag svéd integrációs miniszterrel a Holokauszt Emlékközpontban 2013. január 17-én, Budapesten.
Összesen mintegy 6500 egészségügyi dolgozónak kell majd eldönteni idén, hogy a nyugdíjkorhatár után is megtartja-e állását vagy nyugdíjba vonul - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön, kórházvezetőkkel folytatott budapesti tárgyalását követően.
Az Európai Unió katonai kiképzőket küld Maliba egy francia tábornok vezetésével, valamint pénzügyi támogatást nyújt a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Szervezete (ECOWAS) több ezer fős katonai küldetéséhez - közölték csütörtökön Brüsszelben az EU-országok külügyminisztereinek Maliról folytatott rendkívüli tanácskozása után.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hivatalában fogadta az Európai Zsidó Parlament magyarországi látogatáson lévő vezető tisztségviselőit. A kormányfő egyházi nemzetközi kapcsolatokért is felelős helyettese csütörtökön megbeszélést folytatott a Joel Rubinfeld - az Európai Zsidó Parlament társelnöke - vezette delegációval, melynek többek között tagja a nemzetközi testület egyik magyarországi képviselője, Köves Slomó vezető rabbi.
A járási rendszer kialakítása utáni következő, legfontosabb lépés a kormányablakok országos kiépítése lesz az év végéig - közölte Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára újságírók kérdéseire válaszolva csütörtökön Budapesten, amikor látogatást tett a X. kerületi okmányirodában.
A földhasználati nyilvántartási eljárásra vonatkozó szabályok 2013. január 1-jével megváltoztak, illetve 2013. február 1-jével változni fognak. Közlemény.
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint ugyan a 2010-es kormányváltás után rendkívül nagy hátrányt kellett ledolgozniuk, de nagy sikereket értek el a bizalom megteremtésében és a kapcsolatépítésben az arab országokkal.
A sportlétesítmények fejlesztése a gyerekek jövőjét biztosítja – mondta Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős államtitkára Székesfehérváron, ahol átadtak egy új, szabványos méretű kültéri futballpályát és egy 1700 négyzetméteres csarnokot. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány az elindított fejlesztési programokkal szeretné ledolgozni a sportlétesítmény-fejlesztések terén meglévő több évtizedes elmaradást. Az avató ünnepségen részt vett az EMMI sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Kiss Norbert is. Közlemény.
Ma délelőtt hivatalában fogadta a brüsszeli központú Európai Zsidó Parlament delegációját Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Közlemény.
Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni - erről állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) csütörtökön Budapesten.