A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról, valamint a szakmai irányítása alá tartozó rehabilitációs szakigazgatási szervek feladat- és hatásköréről szóló 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdése szerint a miniszter közleményben teszi közzé a naptári évre vonatkozó kapacitást minden év január 15-éig, valamint szükség szerint a kapacitásokban év közben bekövetkező változást.
Január 16-án Hölvényi György az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár Békés megyében tájékozódott a magyarországi szlovákság kulturális autonómiájának megvalósulásáról, elsősorban a köznevelés területén. Közlemény.
A novemberi 1,6 százalékos nyugdíj-kiegészítés után újra emelkedik a nyugdíjak összege. 2012-ben összességében 5,9 százalékos volt a nyugdíjemelés, ami a nyugdíjak reálértékének növekedését is eredményezte. Közlemény.
2013. január 16-án nyitotta meg óbudai üzletét a Magyar Tanyasi Termék Nonprofit Kft. A „Mi boltunk” elnevezésű üzlet a Nemzeti Tanyafejlesztési Program támogatásából jött létre, célja hogy minél több egészséges tanyasi termék jusson el a vidéki termelőktől a városi családok asztalaira.
Megtartotta alakuló ülését az Országházban csütörtökön a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság, amelynek feladata a magyar zsidóság deportálásának hetvenedik évfordulójáról történő megemlékezés előkészítése.
Várhatóan elhúzódik az Európai Unió (EU) Közös Agrárpolitikájának (KAP) reformja, ezért 2014 átmeneti év lehet az uniós agrárfinanszírozásban - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán egy berlini tanácskozáson.
A helyettes államtitkár kint tartózkodása során már számos egyeztetést folytatott a térségben élő népes magyar közösség világi és egyházi szervezeteinek vezetőivel. Közlemény.
A pszichikai és fizikai állóképességet is próbára tevő, Pitbull elnevezésű tíznapos erőpróbán kell sikeresen helytállniuk a honvédség különböző alakulataiból érkezett jelentkezőknek - a szolnoki MH 86. Helikopter Bázison - ahhoz, hogy részt vehessenek egy csaknem egyéves különleges műveleti alaptanfolyamon. Képes beszámoló a január 16-i, sajtó képviselőinek rendezett bemutatóról.
A Mali északi részét ellenőrzésük alatt tartó iszlamista milíciák előretörésének megállítása céljából, Mali elnökének kérése és az ENSZ Biztonsági Tanácsa vonatkozó 2085. számú határozatával összhangban 2013. január 11-én Franciaország katonai akciót indított a nyugat-afrikai országban. Közlemény.
Az Észak-atlanti Szövetség vezérkari főnökeinek soros értekezletén vesz részt Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke. A szerdán kezdődött kétnapos találkozót Brüsszelben tartják. (Frissítve: 2013. 01.17.)