Az Új Széchenyi Terv "Struktúraváltás támogatása a járó- és fekvőbeteg ellátás fejlesztésével" (TIOP-2.2.6/12/1/B) pályázat keretében 35, 46 milliárd forint áll rendelkezésre a konvergencia régiókban lévő járó- és fekvőbeteg ellátó intézmények (kórházak, szakrendelők) fejlesztésére, támogatására. Közlemény.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint a köznevelés és a felsőoktatás változásainak célja, hogy minőségi és versenyképes oktatást alakítsanak ki.
A kormány egy olyan egységes rendszer létrehozásáról döntött, amely elismeri és támogatja a nemzet szellemi, valamint gazdasági értékeinek megteremtésében és megőrzésében kiemelkedő jelentőséggel bíró intézményi, továbbá hallgatói, oktatói és kutatói teljesítményt. A 2013-as költségvetés 10 milliárd forintot különített el az intézményi kiválóság támogatására. Közlemény.
Vannak viták, de folyamatos az egyeztetés, és jó a kapcsolat az Európai Unióval - mondta Navracsics Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője, miniszterelnök-helyettes a bírói nyugdíjazással kapcsolatban az MTI-nek.
A Prix Pictet fotográfiai és fenntarthatósági nagydíj döntőbe került műveiből álló vándorkiállítás látható mától London, München és Párizs után Budapesten is. A Power/Erő című, 12 alkotó fotográfiáiból álló nemzetközi tárlatot Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg a Magyar Fotográfusok Házában 2013. január 17-én.
2013-ban Magyarország emelkedni kezd, az idei év már "nem a vetésről, hanem az aratásról" szól - jelentette ki Orbán Viktor pénteken. A miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt arról is, hogy "offshore-spekuláns" még egyszer nem lesz jegybankelnök. Felidézte a választási regisztráció ügyét, amelyben - mondta - a józan ész hangja alapján döntött a Fidesz.
2013-ban – köszönhetően a csökkenő inflációnak, az arányos, egykulcsos adórendszer véglegesítésének és az újabb nagyarányú minimálbér-emelésnek – végre reálbér-emelkedés valósulhat meg. Erre is komoly veszélyt jelentene Bajnai Gordon és az Együtt 2014 a minimálbéreket csökkenteni szándékozó javaslata.
Magyarország 2014 vége után, a jelenlegi NATO-misszió mandátumának lejártát követően is kész szerepet vállalni Afganisztánban, ha ilyen kérés érkezik - jelentette ki Áder János köztársasági elnök, miután csütörtökön megbeszélést folytatott Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral a katonai szervezet brüsszeli központjában. A NATO-főtitkár megbízható szövetségesnek nevezte Magyarországot.
Az 1970 és 2010 közötti negyven évben az államadósság kétszeresének megfelelő mozgótőke hagyta el Magyarországot, a kormány pedig szeretné megakadályozni a jövőben a tőke magyarországi adórendszerből való kivonását - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Az este című műsorában csütörtökön.
Egy olasz vállalat, a Selex ES gyártja a medinai háromdimenziós NATO-lokátort, a cég mérnökei Magyarországon egyeztettek a kivitelezés részleteiről.