Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint a magyar kormány fenntartja álláspontját, elővigyázatossági hitelmegállapodásra törekszik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), jelenleg azonban egyeztetések folynak, hivatalos hiteltárgyalások nem zajlanak.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Tata Consultancy Services Magyarországi Fióktelepe (TCS), a megállapodást Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár és Dinesh P. Thampi elnökhelyettes, a Tata budapesti szolgáltatóközpontjának igazgatója írta alá hétfőn Budapesten.
Nemzetközi együttműködés kezdődik a Duna térségében a génmódosított (GMO) szója visszaszorításáért - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton Berlinben.
Csődeljárási, illetve adatvédelmi szabályozásról tárgyaltak pénteki informális találkozójukon Dublinban az uniós országok igazságügyi miniszterei. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: korábban a csődeljárás szinte mindig a vállalkozás felszámolásához vezetett, ám a gazdasági válság nyomán az európai országokban előtérbe került az a szemlélet, hogy adjanak még egy esélyt a csődbe jutott vállalkozónak a talpra állásra, cége újraszervezésére.
Újabb ülést tartott az antikorrupciós munkacsoport pénteken a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. A civil szervezetekkel, többek között az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapest Intézet, a Civil Összefogás Fórum, a Geopolitikai Tanács Alapítvány, a Honfoglalás 2000 Egyesület, a Joint Venture Szövetség, a K-Monitor Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért, a Transparency International Magyarország, valamint az átlátszó.hu képviselőivel tartott újabb egyeztetésen a bejelentő védelem kérdéseiről egyeztettek.
Konszolidáció következik a közigazgatásban és a jogalkotásban - mondta az MTI-nek Navracsics Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője, miniszterelnök-helyettes.
Kegyeleti megemlékezést tartottak január 19-én, szombaton, a hejcei légi szerencsétlenség hetedik évfordulóján a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. Az eseményen Martin Glváč, Szlovákia védelmi minisztere és Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter megköszönte mindazok munkáját, akik annak idején részt vettek a mentésben.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma november közepén azonnali egyeztetést kezdeményezett a szakmai szervezetekkel, amikor azok a tűhiány várható problémáját jelezték. Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a hat legnagyobb tűforgalmat lebonyolító szervezet számára összesen 6 millió forint összegű egyedi támogatás biztosításáról döntött, a szerződéskötés már megtörtént. Ez az összeg, illetve az ebből történő eszközvásárlás megnyugtatóan rendezi az átmeneti tűhiányt.
Magyarország és az Egyesült Államok nyugati partján élő magyarság mára maga mögött tudta hagyni azokat a történelmi traumákat, amelyek miatt nehéz volt az egymásra találás - összegezte telefonon Los Angelesből az MTI-nek a kaliforniai magyar szervezetek képviselőivel folytatott csaknem egyhetes konzultációsorozatát Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár.
Balog Zoltán a magyarországi németek elhurcolásának emléknapján hangsúlyozta, hogy senkit nem lehet a nemzetből kitagadni. Megjegyezte, "ma is vannak még, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy kollektívan el lehet ítélni népeket és népcsoportokat".