Aki a hosszútávot választja az az akaratát is megedzi- hangsúlyozta Ruszin Romulusz ezredes, az MH Tartományi Újjáépítési Csoport parancsnoka azon a futóversenyen, amelyen a katonák teljesítették a félmaratoni távot Afganisztánban.
A közigazgatás lényeges átalakítása történik most, létrejöttek a megyei közigazgatási hivatalok, megalakultak a kormányhivatalok, amelyek 14 szakigazgatási szervet integrálnak – fogalmazott előadásában Szabó Erika, a TÖOSZ polgármesteri fórum sorozatának keretében Cserkeszőlőn, csütörtökön.
A 2012. január 1-jén hatályba lépett új Alaptörvényben foglaltak szerint hazánk neve Magyarország. Ennek megfelelően az állam által kiadott közokiratokon Magyar Köztársaság helyett, Magyarország elnevezés áll majd.
Hende Csaba honvédelmi miniszter részt vesz a ma kezdődő, kétnapos NATO védelmi miniszteri értekezleten Brüsszelben. A találkozót követően a honvédelmi tárca vezetője nemzetközi biztonságpolitikai konferenciára látogat el Münchenbe.
A kormány szeretné, ha összefogás jönne létre a hideg ellen a magyar társadalom különböző intézményei, civil szervezetei között, hogy a magyar állampolgárok egyformán védettek legyenek az időjárás viszontagságaival szemben - fogalmazott Giró-Szász András kormányszóvivő az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivőjével közösen tartott sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
A Vámtarifa Bizottság felhívása.
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2012. február 1-től Prof. Dr. Nagy Zoltánt, a volt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet egykori igazgatóját bízta meg az Országos Idegtudományi Intézet főigazgatói feladatainak ellátásával. Ezzel egyidejűleg visszavonta az eddigi főigazgató, dr. Gusztonyi Ágnes vezetői megbízását. Az újonnan megbízott főigazgató és Dr. Gusztonyi Ágnes közös megegyezéssel megszüntette az előző főigazgató közalkalmazotti jogviszonyát is.
A Wallenberg-év egyik kiemelkedő eseménye a „Régen volt? Hol is volt?” című vetélkedő, amelyre négyfős középiskolás csoportok és felkészítő tanáruk jelentkezését várja a szervező Raoul Wallenberg Egyesület a Holokauszt Emlékközpont valamint a Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium együttműködésével.
A Fővárosi Bíróság, mint illetékes bíróság 2012. február 2-án végzést hozott a társaságot megillető rendkívüli moratórium elrendeléséről, emellett rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a vállalat mellé. Mint ismeretes, a Kormány egy korábbi rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a Malév Zrt.-t. A meginduló különleges eljárásban alkalmazható, törvényben rögzített speciális szabályok a Malév védelme mellett elősegítik a cég folyamatos működésének fenntarthatóságát.
A töméses takarmányozással előállított kacsa-, és libamáj termékekről, nemzetközi kereskedelmükről is szó volt a Magyar-Francia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Munkacsoport 9., budapesti ülésén. A kacsa– és libamáj védelmére a francia fél közös, EU szintű fellépést kezdeményezett.