Megtartottuk ígéretünket: a helyben lakó, kis- és közepes méretű birtokkal rendelkező gazdákat segítjük földhaszonbérlethez. A szerződések megkötése is alátámasztja, hogy a közelmúltban indított Darányi Ignác Terv a családi gazdaságokra helyezi a hangsúlyt – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol ünnepélyesen átadta az első földhaszonbérleti szerződéseket három gazdálkodónak.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának elsődleges feladata a honvéd tisztjelöltek professzionális, a legmagasabb minőségi feltételeknek megfelelő képzése – hangsúlyozta dr. Szarka Gábor, a honvédelmi tárca kabinetfőnöke azon az állománygyűlésen, amelyen a kar dékánja, dr. Boldizsár Gábor ezredes átvette az új egyetem rektorától a kar zászlóját.
A járási rendszer kialakításával az állam közelebb kerül az állampolgárokhoz - fogalmazott Csonka Ernő területi közigazgatásért és választásokért felelős helyettes államtitkár pénteken, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei polgármesteri fórumon, ahol a járási közigazgatási rendszer kialakításával kapcsolatos feladatokról tartott előadást.
A fiatal munkásokat, szakmunkásokat és a fizikai munkát végző segédmunkásokat meg kell becsülni, hiszen "nem lesz mindenki akadémikus" a modern világban sem - fogalmazott Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
Megjelent a Magyar Közlönyben a cukorrépa-termelők nemzeti kiegészítő támogatásáról szóló rendeletmódosítás.
Ez a kérdés a következő évben már kevésbé lesz probléma: egyrészt azért, mert jó egy év múlva Magyarország véget tud vetni az orosz gáztól való függőségének az épülő csővezetékek miatt, másrészt azért, mert a közmunkaprogram keretében lecserélik a kazánok jelentős részét - mutatott rá Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Orbán Viktor a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel azt mondta, hogy két Malév-gépet "fogtak le", nem engedték felhasználni, vagyis a határokon kívül maradt: egy Tel-Avivban, egy pedig Írországban. A többi repülőgép Magyarországon van, de "ilyen körülmények között nem lehet őket elindítani, mert különböző tartozások okán úgy járhatnánk, mint ahogy jártunk Izraelben, a tel-avivi reptéren" - közölte.
2012. január 22-28. között magyar kormányzati küldöttség folytatott tárgyalásokat Új Delhiben, valamint az indiai Szilícium-völgynek helyt adó Karnataka szövetségi állam fővárosában, Bangalórban. Hidvéghi Balázst, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárát, Hóvári Jánost, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkárát valamint Becsey Zsolt miniszterelnöki külgazdasági megbízottat az indiai kormányzat és vállalatok magas szintű képviselői fogadták.
Kiemelt figyelmet fordít Magyarország a vizes élőhelyek védelmére és a ramsari egyezmény célkitűzéseinek megvalósítására – jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Vizes Élőhelyek Világnapján, a Kiskunsági Nemzeti Parkban. Rácz András emlékeztetett arra, hogy hazánk összesen 29 területet jelölt a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékére, ami összességében 243 ezer hektárt tesz ki. Legutóbb tavaly májusban, a Dél-balatoni halastavakkal és berkekkel bővült a ramsari területek nagysága Magyarországon.
Az új élelmiszergyártó üzemek lendületet adnak az állattenyésztésnek: megerősítik a bizalmat a gazdákban, hogy érdemes beruházniuk, megéri korszerű állattartó telepeket létesíteniük – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a hajdúböszörményi Wassim Sajt Kft. új csarnokának alapkőletételén, tíz arab ország nagykövetének jelenlétében.