Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára február 2-án a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét adta át a lengyel Barbara Maria Wiechnónak a magyar–lengyel kulturális kapcsolatokat építő és ápoló tevékenysége elismeréseként.
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) február 2-i plenáris ülésén megtárgyalta a Nemzeti Vidékstratégiát és annak megvalósítási kereteit adó Darányi Ignác Tervet.
Az Európai Unió aktuális kérdéseiről egyeztetett és az elnökségi felkészülésben szerzett magyar tapasztalatokat osztotta meg lett partnereivel Ódor Bálint, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára, európai igazgató 2012. február 1-2-án Rigában.
Stratégiai feladat a felsőoktatás sportjának és a főiskolai-egyetemi sport feltételrendszerének megújítása - mondta Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Rektori Konferencia plénum ülésén tartott előadásában.
Kilencvenötödik születésnapján köszöntötte Bélai Gyula nyugállományú ezredest, a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület alapító tagját Bozó Tibor dandártábornok, a Honvéd Vezérkar személyzeti csoportfőnöke.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára köszöntőt mondott az Európai Bridzs Liga (EBL) 2012. február 2-5. között Budapesten 6. alkalommal megrendezett vezetői értekezletén.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága tájékozódott a középiskolások körében, hogy kellő ismerettel rendelkeznek-e a felsőoktatásba lépés új feltételeiről. A kapott információk alapján úgy döntött, meghosszabbítja a felvételi jelentkezési határidőt, ily módon biztosítva a tanulóknak és családjuknak, hogy minél megfontoltabban dönthessenek a továbbtanulásról.
Háromszázezer hektárra szeretnénk növelni hazánkban a biogazdálkodás alá vont területek nagyságát 2020-ig, ezért a tárca ökológiai mezőgazdálkodási programot dolgoz ki. Kiemelten támogatjuk a biogazdálkodókat, segítséget nyújtunk az átálláshoz – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKI) szakmai konferenciáján, a gödöllői Szent István Egyetemen. Az ÖMKI rendezvénye az ökológiai gazdálkodás elterjedését szeretné segíteni.
2011. január 27-én került sor az Ipari Park Tanács első ülésére, a 2011. december 30-án hatályba lépett ipari parkokról szóló kormányrendelet és az Ipari Park Tanácsról szóló kormányhatározat alapján.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencs mellett a térség további harminc településén élő közel ötvenezer embernek biztosít magasabb szintű járóbeteg-szakellátást a település rendelőintézetében megvalósult több mint 800 millió forintos beruházás, amelyet csütörtökön adtak át.