A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban állandó válságstáb működik a Malév leállása miatt előálló problémák gyors és hatékony kezelése érdekében – jelentette be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára rendkívüli sajtótájékoztatón 2012. február 3-án, Budapesten. Közlemény.
Rendben halad Afganisztánban az a folyamat, amelynek során a NATO vezette nemzetközi erő (ISAF) fokozatosan, tartományról tartományra és térségről térségre haladva átadja a biztonság fenntartásáért viselt felelősséget és az ahhoz kapcsolódó feladatköröket az afgán fegyveres erőknek – hangsúlyozta Hende Csaba Brüsszelben. A honvédelmi miniszter a NATO-országok védelmi minisztereinek ma záruló tanácskozásán vesz részt.
Tekintettel a Romániában fennálló rendkívüli téli időjárási és útviszonyokra a Külügyminisztérium azt javasolja, hogy akinek nincs halaszthatatlan programja, az semmilyen közlekedési eszközzel ne utazzon be Romániába az elkövetkező napokban.
A magyar katonai térképészet az elmúlt kilencvenhárom évben olyat cselekedett, ami mind a hazai, mind a nemzetközi összehasonlításban kiállja a próbát – mondta Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a katonai térképészet napja alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen, február 3-án.
Az Európai Unió és a NATO története a közös értékeken alapuló együttes tenni akarás története… a szilárd és időtálló értékek lehetővé teszik a megújulást, amelynek együttes erőfeszítés révén kell megvalósulnia- fogalmazott Márki Gábor az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) éves konferenciáján.
Február 28-ig újra lehet támogatásra pályázni juhok és kecskék elektronikus jelöléséhez a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH). A Vidékfejlesztési Minisztérium a Darányi Ignác Terv forrásaiból a hagyományos és a 2010-ben bevezetett, elektronikus egyedi azonosító eszközök költsége közötti árkülönbséget téríti meg.
Megkötötték szerződésüket a Magyar Honvédséggel az első önkéntes műveleti tartalékosok február 3-án. Tőlük, s a további tartalékostól is lelkiismeretes, becsületes, esküjüknek megfelelő szolgálatvégzést vár el Benkő Tibor vezérezredes. A Honvéd Vezérkar főnök szerint a jelentkezők elhivatottak, elkötelezettek a magyar nemzet, a magyar haza szolgálatára.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a már elbírált kérelmek alapján a 2012. évben bizonyosan meghaladja a 26.800 főt a közfoglalkoztatásban résztvevők létszáma.
Debrecenben folytatódik az a programsorozat, melynek keretében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságának munkatársai a köznevelési törvényt ismertetik meg a pedagógusokkal és a szakmai közvéleménnyel. A „Megújul a tanügy. Az új nemzeti köznevelési rendszer” címet viselő rendezvényen február 3-án 13.30-tól a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Árpád-termében beszél a változásokról Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.
A magyar-szlovén diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára és Darja Bavdaž Kuret, Szlovénia nagykövete pénteken megnyitotta a „Szlovénia identitása – Egy állam szimbólumai” című kiállítást a Külügyminisztérium Bem téri épületében. A kiállítás a Szlovén Köztársaságot bélyegein, bankjegyein, pénzérméin és egyéb szimbólumain keresztül mutatja be.