A 2010 decemberében indult három éves úgynevezett e-CODEX (internetes adatcserén alapuló e-igazságügyi kommunikáció) projekt célja a határokon átnyúló igazságügyi együttműködés elősegítése. A projekt 14 tagállam és Törökország részvételével indult és a kezdetektől részt vesznek benne az európai közjegyzőket és ügyvédeket képviselő szervezetek, az Európai Ügyvédi Irodák Szövetsége (CCBE) és az Európai Közjegyzőségek Tanácsa (CNUE). Hazánk képviseletében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium aktív megfigyelőként vesz részt.
Magyarország Kormánya elkötelezett az EU-val és az IMF-el folytatandó elővigyázatossági hitelkeretről szóló tárgyalások mielőbbi megkezdése mellett, amihez szükséges a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás sikeres lezárása.
A fiatalok vállalkozóvá válását segítő, 7 milliárd forintos forrású pályázat indul az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében, májusban - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Czomba Sándor.
A Megyei Államigazgatási Kollégium szerdai, miskolci ülését követően Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár és Demeter Ervin kormánymegbízott tájékoztatott a járási rendszer kialakításáról.
Tiltott tevékenységből származó, valamint más üzemek címkéjével jelölt termékeket is találtak a Békés megyei élelmiszerbiztonsági hatóság ellenőrei egy csabacsűdi vállalkozónál. A vágóhidat az illegális tevékenység végzésétől eltiltották, az engedélyen kívül végzett tevékenységből származó termékeket lefoglalták és elrendelték azok megsemmisítését.
Nemzeti, önkormányzati szintű és egyéni cselekvésre egyaránt szükség van a keletkező hulladék csökkentése és az újrahasznosítás növelése érdekében – jelentette ki Illés Zoltán a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A környezetügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy az idei Föld Napja kiemelt témája a hulladékgazdálkodás lesz.
Kétnapos tanácskozás kezdődött ma Brüsszelben a NATO-országok külügy- és védelmi minisztereinek, az atlanti szövetség május 20-21-i chicagói csúcstalálkozójára való felkészülés jegyében. Magyarországot Hende Csaba honvédelmi miniszter és Martonyi János külügyminiszter képviseli.
Segíteni kell a hungarikumnak tekinthető, kiváló minőségű élelmiszerek piaci ismertségének, elismertségének növelését – fogalmazott Kardeván Endre a hungarikumtörvényről tartott rendezvényen, amelyen a tárca szakemberei mellett a gyártók és a forgalmazók képviselői is jelen voltak.
Rendkívüli jelentősége van annak, hogy a második világháború után a Magyar Honvédség helikopterpilótái és műszaki személyzete Afganisztánban először tud lényegében műveleti körülmények között gyakorolni– nyilatkozta Hende Csaba. A honvédelmi miniszter, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Afganisztánba készülő állományának - levegő-föld éleslövészettel egybekötött - négynapos zárógyakorlatán, annak sajtónapján vett részt április 17-én.
Orbán Viktor kedden Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával tárgyalt - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden az MTI-vel.