A honvédelmi tárca azon dolgozik, hogy valós perspektívát nyújtson a hátrányos helyzetben lévő roma fiatalok számára – hangsúlyozta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára április 19-én délelőtt, amikor irodájában fogadta Farkas Dórát, a Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíj egyik győztes pályázóját.
A magyar kormány célja a térség egyik legversenyképesebb gazdaságának létrehozása, aminek fontos része egy "új keleti nyitás", például a kínai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése.
A Széchenyi Kártya valódi sikertörténet, Magyarországon az elmúlt tíz évben ezen kívül egyetlen programban sem tudtak célzottan 1.000 milliárd forintot ilyen jól felhasználni, és egyben alkalmas arra is, hogy tükröt állítson ezen időszak elé - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az évforduló ünnepségén, Budapesten.
A változó feltételek az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis esetében csak a feladatok mennyiségére lehetnek hatással, a végrehajtás minőségére nem- hangzott el az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis évértékelő, feladatszabó állománygyűlésén, Szolnokon.
Az elmúlt hetekben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságához több jelzés érkezett, hogy az általános iskolák igazgatói téves információk alapján úgy tudják, hogy 2013 január elsejével megbízásuk megszűnik és az igazgatói poszt betöltésére újra kell pályázniuk.
Történelmi feladat az egyház és az állam együttműködésének megteremtése – mondta Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár tatabányai sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
A közigazgatás olcsóbb és rugalmasabb, azaz hatékonyabb működését teszi lehetővé a kormányzati informatika infrastruktúrájának konszolidálása - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára a CIO Hungary 2012 szakmai konferencia megnyitóján 2012. április 19-én, Siófokon.
A nemzeti erőforrás miniszter a Magyar kultúra napján a mellékletben olvasható intézményeknek adományozott „Minősített Közművelődési Intézmény Cím 2011.” elismerést.
Olyan Magyarországot akartunk, mely saját tengelye körül forog, ez a cég pedig segít elérni ezt a célt - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök, aki Kósa Lajossal, Debrecen polgármesterével és Bogsch Erikkel, a Richter Gedeon Részvénytársaság vezérigazgatójával ünnepélyes keretek között avatta fel a gyógyszeripari társaság új, 25 milliárd forint beruházással épült Biotechnológiai Üzemét Debrecenben.
Az Alkotmánybíróság médiaszabályozásról kiadott keddi határozatára reagálva a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóirodája elmondta, hogy a tárca tudomásul vette az Alkotmánybíróság döntését, és annak értelmében előkészíti és az Országgyűlés elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, amelyet még májusban megszavazhatnak a képviselők.