A pályázat beadási határideje: 2012. május 15, kedd 16.00
A pályázatokat angol nyelven kell benyújtani a mellékelt adatlap kitöltésével.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. május 3.
Véleményezési cím: jogalkotas@nefmi.gov.hu
A magyar kormány két kérdésben, a jegybanki vezetők fizetése és az alaptörvényre teendő eskü kapcsán március végén elküldte érveit az Európai Bizottságnak, és jelenleg is várja a választ - közölte Gíró-Szász András kormányszóvivő az m1 Ma reggel című műsorában csütörtökön.
Túlélő kiképzésen vettek részt a felderítő altiszti hallgatók április 10. és 12. között. Az elméleti és gyakorlati képzés megszervezését és végrehajtását az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalja kapta feladatul, helyszíne a dandár hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázisa volt.
Hagyományos tavaszi koncertjét tartotta meg a Légierő Zenekar Szolnok március közepén a Megyeháza dísztermében. Sikerük most sem maradt el.
A feladataink végrehajtására meghatározó lesz a rendelkezésre álló források ésszerű felhasználása és prioritások meghatározásával, az adott kereteken belüli mozgás – hangsúlyozta Bárdos Antal mérnök ezredes, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnoka Kaposváron, az alakulat értékelő és feladatszabó értekezletén.
2012. április 19-20-án a Baranya megyei Alsómocsoládon kerül sor a belügyminiszter és a vidékfejlesztési miniszter által negyedik alkalommal kiírt Magyarországi Falumegújítási Díj ünnepélyes átadására. Immár hagyomány, hogy nem a főváros, hanem az előző kiírás nyertese ad otthont a rendezvénynek.
Az idei esztendő legfontosabb feladata a működőképesség fenntartása, a nemzetközi kötelezettségeinkből adódó feladatok teljesítése, a kiképzés és a felkészítés szintentartása- hangsúlyozta Nyers József mérnök ezredes, parancsnok az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred évértékelő és feladatszabó értekezletén Szentesen, április 17-én.
2012 februárjában a nemzetgazdaságban mért bruttó átlagkeresetek 6,9 százalékkal, míg a családi adókedvezmény figyelembe vétele nélkül számított nettó bérek 3,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest- áll a KSH ma reggeli statisztikai közleményében.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára ma részt vett a budapesti Brit Nagykövetség londoni olimpiát népszerűsítő programjain.