Magyarország idén nem tervezi az afganisztáni nemzetközi erőkhöz (ISAF) való hozzájárulásának számottevő módosítását, de megkezdte az egyeztetéseket a szövetségesekkel a várható jövőbeli csökkentések ütemezéséről - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán Brüsszelben John Allen vezérezredessel, az ISAF parancsnokával.
Első alkalommal szervezték meg a helyi fegyveres testületek műveleti csoportjainak közös, közelharc kiképzését április 17-én az Országos Büntetés Végrehajtási Intézet szervezésében.
Az MH KFOR tervezett 7. váltásának szemrevételező csoportja érkezett a koszovói Slim Lines táborba Tajti Miklós alezredes, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság Műveletirányító főnökség főnök-helyettese vezetésével.
Az országos tehetségkutató versenyre a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a szaktárca által alapított részvénytársaságok és nonprofit kft-k alkalmazásában álló hivatásos és szerződéses katonák, katonai tanintézeti hallgatók, köztisztviselők és közalkalmazottak nevezhetnek.
A kedvezményes hitel és egyéb finanszírozási formák közötti eligazodást segítik azok az információk, amelyek a minisztérium élelmiszerlánc-felügyeleti szakmai oldalán érhetők el.
2012-ben 35%-kal több mezőgazdasági támogatást (de minimis) kapnak a szőlő és gyümölcstermelő gazdák az ültetvényeik műveléséhez felhasznált gázolaj után, mint tavaly.
Hivatalos munkalátogatáson vesz részt hazánkban Ralph Jodice II altábornagy, a NATO déli régió légierő komponens parancsnoka. A 2012. április 16-18. között Magyarországon tartózkodó vendéget és kísérő delegációt Sáfár Albert dandártábornok az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke fogadta a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. április 19., 16.30 óra
Véleményezési cím: emese.szabo@nefmi.gov.hu
Ahogyan azt a hatályba lépést követően, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága Közleményben jelezte, módosult a látvány-csapatsport támogatását ösztönző jogszabályi környezet.
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter részt vesz a 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács igazságügyminisztereinek az Emberi Jogok Európai Bírósága megújítására szervezett brightoni tanácskozásán csütörtökön.