A Kormány elfogadta, hogy az Országgyűlés a 2004. évi I., a sportról szóló törvényben (Stv.) határozza meg teljes körűen az országos sportági szakszövetség létrehozására és működésére vonatkozó szabályokat. A cél az összhang megteremtése a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv és az Stv. szabályozása között.
A határainkon innen és túl élő magyar fiatalok kapcsolatépítésének, barátságának jegyében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szávay Teniszakadémia támogatásával megvalósult tenisztábor idén két csoportban fogadja a sportszerető gyerekeket. A sikeres első turnus után ezen a héten a második is elindult. Soltvadkerten tartott sajtótájékoztatót Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és Szávay Ágnes hétszeres WTA-győztes teniszezőnő, a tábor létrehozója.
A Magyar Sportok Háza adott otthont a Szófiában július 26. és augusztus 5. között megrendezett Siketlimpián sikerrel szereplő magyar csapat záróünnepségének. Az ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elismerően szólt sportolóinkról.
„Az értékhűség mellett a bátorság és a vállalkozó szellem hajtja előre a világot” – mondta Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár a Balaton első, 102 évvel ezelőtti átrepülése alkalmából rendezett emlékünnepségen a fonyódi kikötőben. Lányi Antal volt az első pilóta, aki légi járművel repült át a magyar tenger felett Badacsonytomaj és Fonyódliget között.
A Kormány nem csupán szavakkal, hanem tettekkel is igyekszik alátámasztani a sport fontosságát, sportpolitikusaink a gyakorlatban is élen járnak a sport népszerűsítésében. Közlemény.
Az olimpiai szellem, a barátságos, tét nélküli versenyzés és a közösségi hitélet gondolata hívta életre az immár második alkalommal, augusztus 13. és 16. között megrendezett Felvidéki Ministráns Olimpiát. Az esemény zárónapján Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár látogatott el a fiatalokhoz.
Hetvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötték minden idők legjobb magyar öttusázóját, háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnokot, a Nemzet Sportolóját, Balczó Andrást.
A Kormány döntése alapján a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló előirányzatból már idén ősztől elindul a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-program.
A Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2013 szeptemberében nem jogász diplomával rendelkezők számára jogi szakokleveles sportszakember, jogász végzettséggel rendelkezők részére sportjogi szakjogász képzést hirdet.
A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai sportágakban sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szereznek.