A devecseri várkerti futballpályán új öltözőépület alapkő-letételére és időkapszula elhelyezésére került sor ünnepélyes keretek között, ahol részt vett Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és Nyilasi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség sportigazgatója is.
Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, valamint Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerdán aláírta a kilenc kiemelt sportág közép- és hosszú távú fejlesztési programját elindító támogatási szerződéseket az érintett sportszövetségek vezetőivel.
Több mint száz tehetséges fiatal sportoló részesülhet a sportcsillagok ösztöndíjában, és tanulhat ezzel a támogatással a hazai felsőoktatási intézményekben - jelentette be Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára kedden egy - a Hegyvidék önkormányzata által rendezett - nemzetközi sportmenedzsment-konferencián Budapesten.
Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár hivatalában fogadta a Budapesti Honvéd, az FTC, az MTK, az Újpest és a Vasas vezetőit.
Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár részvételével adták át a 2013. évi ,,Élen a tanulásban, élen a sportban” díjakat Budapesten, az Új városháza Dísztermében.
Szenvedélybetegek felépülési folyamatának támogatására (Pályázat kódja: KAB-FF-13)
Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (KEF-ek) működési feltételeinek biztosítására ( Pályázat kódja: KAB-KEF-13)
Kábítószer-prevenciós programok támogatására (A pályázat kódja: KAB-ME-13)
Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár az Országgyűlés 2013. október 7-i ülésnapján, a Nemzeti Drogellenes Stratégiáról 2013-2020 Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen című előterjesztés zárószavazásánál szándékával ellentétben, tévedésből „igen” helyett „nem” szavazatott adott le.
Október 23-án egy hónapon át tart Madridban a Puskás-hetek megemlékezés-sorozata, amely izgalmas mérkőzéssel, szoboravatással és kiállítással is tiszteleg a futball történetének leghíresebb magyar játékosa előtt – jelentette be Emilio Butragueño, a Real Madrid Alapítvány elnöke magyarországi látogatásán. A jeles eseményt beharangozó sajtótájékoztatón részt vett Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár is.
Egyre több gyerek sportol igazoltan valamelyik sportegyesületben Magyarországon, számuk az elmúlt két évben 234 ezerről 302 ezerre nőtt – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára pécsi sajtótájékoztatóján.
A kormány elfogadta a 2014-2020-ig tartó időszakra vonatkozó sportlétesítmény-fejlesztési stratégiát. A program meghatározza azon sportlétesítmény-fejlesztési irányokat, amelyek mentén nem kizárólag az élsportot és utánpótlás-nevelést, hanem a társadalom szélesebb rétegeinek sportolási igényeit is kiszolgáló sportlétesítmények fejlesztésére kerülhet sor. Közlemény.