Mintegy 28 000 kilométert fut Christophe Vissant, francia hosszútávfutó a Földért, felhívva a figyelmet az emberek, a nemzetek közötti összefogásra. A sportoló négy napon át Magyarországon haladt keresztül, amelynek célkitűzéseit felvállalva a Margitszigeten dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár is csatlakozott a futáshoz.
A vívás a legeredményesebb magyar olimpiai sportág, ezért a kormány kiemelten kezeli - mondta Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára a vívó világbajnokság sajtótájékoztatóján hétfőn délelőtt. Hangsúlyozta: a világbajnokság 180 millió forint állami támogatást kap.
Az idén 12,5 milliárd forintot kap a kormány döntése értelmében a 16 kiemelt sportág.
„A fiatalok örömei és problémái nem ismernek országhatárokat, hiszen azok azonosak mindenütt” – mondta Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár pénteken délután, amikor a „Balkán Ifjúsági Vonat” projekt keretében Budapestre érkező török fiatalokat fogadta.
Együttműködési megállapodást kötött kedden a Nemzeti Kézilabda Akadémia és az alsóörsi Endrődi Sándor Református Általános Iskola és Kézilabda-utánpótlás Központ. Az aláírással az alsóörsi utánpótlás központ vált a Nemzeti Kézilabda Akadémia első számú stratégiai partnerévé. Az eseményen részt vett Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár is.
„Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk azokra az emberekre, akik sokszor a háttérben, nehéz körülmények között végzik a munkájukat, de a közösség és a társadalom számára hasznos munkát végeznek.” – mondta Simicskó István sportért- és ifjúságért felelős államtitkár szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériumának Akadémia utcai épületében, a Kábítószer- ellenes Világnap alkalmából rendezett ünnepségen.
A Nemzeti Drogellenes Stratégiával sikerült olyan anyagot összeállítani, amely politikai hovatartozástól függetlenül mindenki számára felvállalható - mondta Zacher Gábor toxikológus szerdán Budapesten a kormány által hétfőn elfogadott dokumentumot értékelve.
A teljesítményfokozó szerrel visszaélés új bűncselekmény miatti büntetőeljárások megindításáról, mikéntjéről, a hatékony bűnüldözés módszereiről és az ehhez szükséges információáramlás, együttműködés eszközrendszeréről tárgyalt dr. Simicskó István az EMMI sportért és ifjúságért felelős államtitkára dr. Tiszeker Ágnessel, a nemzeti doppingellenes szervezet (HUNADO) vezetőjével és dr. Szelei Pállal, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztályának vezetőjével, r. ezredessel.
A sport stratégiai ágazat, amelyet a kormány és a sportvezetés kiemelten kezel – jelentette ki Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár csütörtökön, a Groupama BalatonLaserWorlds 2013 vitorlásversenyt megnyitó sajtótájékoztatón. A rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma ötmillió forinttal támogatja.
„A kormány támogatja a 2021-es vizes világbajnokság megrendezésének szándékát, és bízik a sikerben” - közölte Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért és ifjúságért felelős államtitkára. A Magyar Úszás Napja és a Magyar Úszó Szövetség 2021-es pályázata kapcsán rendezett sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta: „Fontos, hogy Magyarország ne csak a sportnagyhatalmi státuszt tartsa fenn, hanem világversenyeket is képes legyen megrendezni”.