Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár udvariassági látogatás keretében hivatalában fogadta a Gaboni Köztársaság képviseletében Assale Nicole sportállamtitkárt, a Gaboni Kézilabda Szövetség elnökét, valamint a vezetésével hazánkba érkezett sportvezetőket.
Huszonnégy csapat várja a rajtot a Budaörsön és Érden sorra kerülő V. férfi U19-es kézilabda-világbajnokságon, a két helyszínen már minden készen áll a tornára. Az esemény sajtótájékoztatóján Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár kiemelte, hogy a világbajnokság 50 millió forintos állami támogatásban részesül.
A 2013. augusztus 5. és 12. között a Syma Csarnokban megrendezendő MOL Vívó Világbajnokságra 106 ország 1100 versenyzője nevezett. Az esemény sajtótájékoztatóján augusztus 1-jén részt vett és köszöntőt mondott Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár. A sajtótájékoztatón, ahol bemutatkozott a magyar vívó válogatott, megnyílt a magyarországi vívósport történetét bemutató kiállítás is. Közlemény.
2013. július 22. és 29. között első ízben Magyarországon, Zánkán került megrendezésre a nagy múltra visszatekintő Foci Drogok Nélkül Kupa / Soccer Without Drugs Cup/. A Megálló Csoport Alapítvány szervezésében létrejött eseményen öt ország 10 csapata vett részt. A program fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága volt. Közlemény.
2013. július 22. és 29. között most első ízben Magyarországon, Zánkán rendezik a rangos és nagy múltra visszatekintő Foci Drogok Nélkül Kupa / Soccer Without Drugs Cup/. A Megálló Csoport Alapítvány szervezésében létrejött eseményen öt ország 10 csapata vesz részt. A tornát Kiss Norbert, az EMMI ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg.
A hazánkban először megrendezésre kerülő IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon minden idők legtöbb versenyzőjét láthatjuk július 23-28. között, Szegeden. Az esemény megnyitó ünnepségén Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár köszöntötte a sportolókat.
A függőségből való felépülésnek, s az azt követő teljes életnek a sport egy kulcsfontosságú szereplője lehet – mondta Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Foci Drogok Nélkül Kupa sajtótájékoztatóján csütörtökön. Július 22-29. között 16. alkalommal rendezik meg a nagy múltra visszatekintő tornát Zánkán, a Megálló Csoport Alapítvány szervezésében.
Sajtótájékoztató keretében mutatkozott be szerdán Budapesten a két nap múlva kezdődő VI. Egyetemi Karate EB-n induló magyar csapat. Hazánk első ízben ad otthont egyetemi Európa-bajnokságnak, ahol rekordlétszámú, százharminc egyetem több mint háromszáz hallgatója méri össze tudását.
Az Országház Vadásztermében került sor kedden a Szófiában jövő hét pénteken kezdődő Siketlimpián induló magyar sportolók ünnepélyes fogadalomtételére, melynek során kiderült, a győztesek több mint tízmillió forintot kapnak majd.
Öt kontinens harminc országának mintegy háromezer sportolója vesz részt a jövő héten Szegeden sorra kerülő IDBF sárkányhajó-világbajnokságon.