Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A felsőoktatási intézmények frissített címjegyzéke.
A hazai és uniós pályázatokon való indulás egyik feltétele lesz a települések esélyegyenlőségi programjának megléte. A programok elkészítéséhez az önkormányzatok – kérésüket figyelembe véve – 2013. július 1-ig kaptak haladékot a most elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően. A korábbi előírásokhoz képest új elem, hogy a szakmailag is megfelelő esélyegyenlőségi program elkészítéséhez ingyenes segítséget nyújt egy esélyegyenlőségi mentorhálózat felállításával a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI), az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának háttérintézménye.
A 2009-ben megkezdett tanfolyamokon, a több éves szakmai tapasztalattal rendelkező oktatók speciális múzeumi környezetben adják tovább a közgyűjtemények innovációjához szükséges kompetenciákat, melyeket a hazai felsőoktatás keretein belül nem lehet elsajátítani. Eddig 464 hallgató végezte el a 30, 60 és 120 órás továbbképzéseket.
A magyar állam 2010-re a működésképtelenség határához érkezett, szükségessé vált tehát a struktúra átalakítása. A reformok segítségével egyebek mellett lehetővé válik a terhek igazságosabb elosztása, de mindenkinek meg kell tanulnia felülemelkedni saját részérdekein is. Ennek elfogadtatásában van nagy szerepe az olyan szervezeteknek, mint a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az NGTT július 2- i ülésén.
A héten kerülhet a kormány elé az a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi a közművelődési és közgyűjteményi intézményfenntartói struktúra számára legsürgetőbb átalakításokat. A tervezet véglegesítése érdekében ma rendkívüli szakmai konzultációt tartottak az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságán, amelyen részt vettek a kérdésben érintett közgyűjteményi és közművelődési szakmai és érdekképviseleti szervezetek.
A helyi önkormányzatok könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatásáról szóló 4/2004. (II. 20.) NKÖM rendelet alapján a közművelődési támogatások listája.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Wekerle Sándor Alapkezelő nyílt pályázatot hirdet szociális földprogramok megvalósításának támogatására.
A helyi munkanélküliség kezelésében, a foglalkoztatás elősegítésében, különösen a hátrányokkal sújtott társadalmi csoportok esetében, valamint a feketegazdaság visszaszorításában a szociális földprogram jelentős szerepet kíván betölteni.
Közel kétezer ember képzése és ötezer fő maximum öt hónapos, 100 százalékos bérköltség-támogatása valósulhat meg abból a 11,7 milliárd forintból, amelyet a kormány a fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához és rehabilitációjához nyújt - jelentette be Soltész Miklós szociális, család-, és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton, a Családháló Családi Olimpiáján.
A kormány 800 Millió Forintot fordít autizmussal élő emberek életminőségének javítására, az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás és a foglalkoztatás területén a szolgáltatások autizmus szempontú minőségének és hozzáférhetőségének fejlesztésére az Új Széchenyi Terv keretében ma megjelent pályázaton.
Az egészségügyi ellátórendszer átalakításának fő célja, hogy minden magyar állampolgár minden szükséges ellátást megkapjon – hangsúlyozta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteki doorstep sajtótájékoztatóján.