Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága Mozdulj, Mama! címmel közösségi gyaloglónapot rendezett a Margitszigeti Atlétikai Centrumban, ahol több ezren – unokák és nagyszülők, gyerekek és szülők, szomszédok és barátok – mozogtak közösen az aktív testmozgás fontosságára való figyelemfelhívás érdekében.
Kecskeméten idén tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Csiperó fesztivált, amelyre 24 ország 42 településéről érkeznek a gyerekek – számoltak be erről csütörtökön (június 21-én) a városházán tartott sajtótájékoztatón. A sajtótájékoztatón részt vettek: Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Farkas Gábor az Európa Jövője Egyesület elnöke, dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere és Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere.
Kecskemét az ország, és a magyarság egyik példaadó jele. Ennek a példaadásnak pedig egyik zászlóshajója a Csiperó Fesztivál - mondta bevezetőjében Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Az emberi erőforrások fejlesztése közép- és hosszú távon hozza meg a gyümölcsét - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország versenyképességéről és a humántőke fontosságáról tartott előadásán pénteken, az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarország üzleti fórumán.
Füzi Ákos, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportszakmai főosztályvezetője köszöntötte a devecseri sportpálya avató ünnepség résztvevőit.
Az Emberi Erőforrás Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága határozottan visszautasítja azokat a félrevezető sajtóhíreket, miszerint a sürgősségi ellátást igénylő infarktusos betegeket hátrányosan érintené a várólista rendszer folyamatban lévő átalakítása.
A civil szervezetek jelentősen egyszerűbben és kevesebb adminisztrációval pályázhatnak a támogatásokra az új civil törvénynek köszönhetően – hangsúlyozta Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára június 21-én egy szakmai fórumon, Gyálon.
Magyarország számára is fontos irányba mutatnak nagyrészt azok az általános, valamint országspecifikus ajánlások, amelyeket az Európai Unió a szorosabb gazdaságpolitikai együttműködés keretében fogalmaz meg a foglalkoztatáspolitika és a szociálpolitika összehangolására - hangsúlyozta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter csütörtökön.
Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének reményei szerint előbb-utóbb az Európai Unió potenciális munkaerőként, munkavállalóként is tekinteni fog a közép- és kelet-európai romákra.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. július 16.
Véleményezési cím: viola.kiss@emmi.gov.hu
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. július 5.
Véleményezési cím: kulturalisjogalkotas@emmi.gov.hu