Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
A kazincbarcikai kórház főigazgatója felelőtlen nyilatkozataival veszélybe sodorja az ellátás biztonságát, és indokolatlan aggodalmat kelt mind az intézményben dolgozó szakemberek, mind az ellátottak, mind a helyi polgárok körében. Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága ezt a magatartást határozottan elutasítja. A főigazgató kijelentésével ellentétben, az egészségügyi kormányzat soha sem ígérte, hogy semmi nem változik. Éppen ellenkezőleg, az államtitkárság a betegközpontúság és a traszparencia jegyében egészségügyi struktúraátalakítást hirdetett.
A Civil Információs Portál nem csak a törvényi kötelezettségek teljesítésének tere, kiváló fórum a civil szervezetek kapcsolatteremtésére és kapcsolattartására – hangsúlyozta Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Társadalmi Szervezetek Munkacsoport ülésének július 4-i ülésén.
Támogató meghozta a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok feladatalapú támogatása döntéseit a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 28/2012. (III. 6.) Korm. rendelet alapján.
A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról, valamint eljárásának részletes szabályairól szóló 331/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 21/A. § (2) bekezdése szerint a miniszter közleményben teszi közzé a naptári évre vonatkozó kapacitást minden év január 15-éig, valamint szükség szerint a kapacitásokban év közben bekövetkező változást.
A kormány kultúrpolitikája a továbbiakban szoros összhangban fog működni a fővároséval – jelentette be L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a vasárnapi művészpiac (WAMP) fennállásának 6. évfordulója alkalmából rendezett budapesti ünnepségen 2012. június 3-án. Az államtitkár azt is elmondta: Budapest főépítészével, Finta Sándorral közös ötletpályázatot írnak ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szalay utcai épületének „felöltöztetésére” azért, hogy a ház a tárcához méltó megjelenést kapjon.
Mint ismeretes, az állami fenntartásba került egészségügyi intézmények intézményvezetői álláshelyeire a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 2012. március 30-án pályázatot írt ki.
Csütörtökön kezdődik Balatonfüreden a Kékszalag fesztivál és vitorlásverseny. A 2012. július 5-7. között rendezendő sportesemény egyik védnöke Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. július 16.
Véleményezési cím: gyula.furedi@emmi.gov.hu
A Kormány januárban fogadta el a hallgatói szerződésről szóló kormányrendeletet, amely az ösztöndíjban, illetve részösztöndíjban részesülő hallgatókkal megkötendő szerződés részletes szabályait tartalmazta. A hallgatói szerződés célja biztosítani az adófizetők pénzéből folytatott tanulmányok megtérülését a társadalom számára.
Hazánk legrégebbi nyári fesztiválját az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját (EFOTT) Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkárának fővédnökségével rendezi meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.
A rendezvény sportkínálata igen gazdag, többek között wakeboard, strandröpladba, strandfoci, aerobik, kajakozás, kenuzás, szörf, zumba, kerékpározás és úszás is várja a sportrajongókat.