Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Az Emberi Erőforrás Minisztérium megbízásából az EMET (Emberi Erőforrás Támogatáskezelő) közzétette a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi pályázati fordulójának dokumentumait. Közlemény.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) főtámogatásával civil szervezetek is bemutatkozhatnak és kapcsolatokat építhetnek a szerdán kezdődött őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron (BNV).
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ma hivatalában fogadta Michael Billout-t, a francia szenátus Európai Ügyek Bizottságának tagját, aki az Unión belül élő romák helyzetéről készít jelentést a bizottság számára.
42 millió forint támogatás a határon túl megszervezendő évközi pedagógus továbbképzésekre, valamint a határon túli magyar tankönyvírás, tankönyves műhelyek támogatására. Közlemény.
Folytatódik a margitszigeti Hajós-Széchy Sportuszoda és a budai oldalon található Császár-Komjádi Sportuszoda felújítása.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőiből álló csapat elindul az október 7-én megrendezendő Budapest Maraton ekiden (5 fős) váltóversenyén. A csapat mindegyik tagja 1-1 fogyatékos sportolóval, a SUHANJ! és a LÁSS Egyesület sportolóival teljesíti majd a váltó távját. A „LÁSS-EMMI-SUHANJ!” dupla-csapat 5-5 tagja teljesíti tehát a több mint 42 kilométeres távot. A váltó tagjai október 2-án közös edzéssel hangolódtak rá a vasárnapi megmérettetésre.
A hajléktalanokat segítő utcai szolgálatok támogatásával együtt a kormány 2012-ben több mint 8,2 milliárd forintot fordít a hajléktalan emberek ellátására. Ez több szinten valósul meg, többek között a hajléktalanok ápoló-gondozó otthonai, nappali ellátást nyújtó intézmények sora, átmeneti szállások és rehabilitációs intézmények kapnak költségvetési támogatást.
Újra meghirdette a Családbarát munkahely pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális, Család- és Ifjúsági Ügyekért Felelős Államtitkársága - jelentette be Fülöp Attila, a tárca helyettes államtitkára kedden Budapesten egy sajtótájékoztatón.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ma hivatalában fogadta Éger Istvánt, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökét. Közlemény.
Az emberi erőforrások minisztere 477 millió forint állami támogatás odaítéléséről döntött a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTM) gyermekek és tanulók fejlesztéséhez.