Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Nagy érdeklődés mellett zárult le a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatói álláshelyeinek meghirdetése: a 2012. szeptember 30-ai határidőig összesen 874 szakmai anyag érkezett, így megyeközponti szinten 7-szeres, járási szinten 4-szeres volt a túljelentkezés. Közlemény.
Az atlétikai diákolimpia kedd-szerdai országos döntőjével a tervek szerint hosszú távú együttműködés kezdődik a Magyar Diáksport Szövetség és az állami sportlétesítményeket üzemeltető Nemzeti Sportközpontok (NSK) között. A viadalra a Puskás Stadionban kerül sor, s a jövőben más sportágak diákolimpiai fináléit is az ország legismertebb sportlétesítményeiben rendezhetik.
Nem kell számítani a magyar romák tömeges hazatérésére Kanadából, mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter telefonon az MTI-nek hétfőn, Jason Kenney kanadai bevándorlásügyi miniszterrel folytatott budapesti találkozója után. A magyar miniszter arról is beszélt, hogy a kanadai kormány szigorításainak köszönhetően a jövőben már nem éri meg haszonszerzésből politikai menedékjogot kérni az észak-amerikai államban.
A kormányzat felsőoktatási, illetve kulturális programjáról számolt be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a tárca kultúráért és felsőoktatásért felelős államtitkárai a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) által szervezett 18. Polgári Gondolán.
Roma képzőművészek alkotásaiból nyílt köztéri kiállítás szombaton a budapesti Szabadság téren, a tárlaton szociológiai és életképeket ábrázoló fotókon és festményeken keresztül próbálják megismertetni és illusztrálni a kisebbségi népcsoport kultúráját, bemutatni hétköznapi életüket.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága felhívást tesz közzé a 2012. évi Nemzetiségekért Díj jelölésére.
Az emberi erőforrások minisztere és államtitkárai is részt vettek vasárnap a Budapest Maraton váltóversenyén. A csapat mindegyik tagja 1-1 fogyatékkal élő (látás vagy mozgássérült) sportolóval, a SUHANJ! és a LÁSS Egyesület tagjaival teljesítette a távot. Összeállításunkból az is kiderül, mennyi időre volt szükségük a 42 kilométeres táv teljesítéséhez.
A polgári összefogás, a nemzeti együttműködés ma is ugyanolyan fontos, mint elődeink idején - mondta az emberierőforrás-miniszter szombaton, az aradi vértanúk napján Budapesten.
Az Európai Unió oktatásért felelős minisztereinek informális ülését 2012. október 4-5-én rendezték Nicosiában. Magyarországot az ülésen Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár és Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár képviselte.Közlemény.
Az Oktatásért Felelős Államtitkárság a Pedagógusok Világnapját megfelelő alkalomnak tartja arra, hogy felhívja a figyelmet a pedagógusok védelmére és munkájának fontosságára, hiszen nem kevesebb múlik a tanárokon, mint a jövő nemzedék sikere és boldogulása. Közlemény.