Egészségügy, Szociális, ijfúsági- és családügyek, Oktatás, Kultúra, Sport, Egyházi, nemzetiségi és civil ügy, Társadalmi felzárkózás ügye
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatón jelentette be: ezer roma nő kaphat szakképzést, majd munkát a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) együttműködésében indított, európai uniós finanszírozású program keretében. A tárca és az önkormányzat azt várja, hogy a nők híd szerepet töltsenek be a roma közösségek és a szociális intézmények között.
A Czene Attila által vezetett Sportért Felelős Államtitkárság idén kezdeményezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) HEPA (egészségfejlesztő testmozgás) Europe nevű hálózatához való csatlakozást. A WHO HEPA Europe hálózata a testmozgás népszerűsítését tekinti fő feladatának az európai régióban. A szervezet tagságára a különböző kormányzati szervek mellett a nem kormányzati szektor képviselői (kutató és tudományos intézmények, e témában érdekelt szervezetek stb.) is pályázhatnak. Közlemény.
Az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán döntött a 2012. évi, kiemelt művészeti célok támogatására, színházak részére meghirdetett előadó-művészeti pályázatokról.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár nyitja meg október 5-én este a Budapesti Román Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Csomagátadó automata, egyedi hangszerkollekció és paprikaőrlő is szerepel az idén Formatervezési díjjal jutalmazott alkotások között, míg a Design management díjat egy fogyatékkal élők designereket foglalkoztató kft. képviselői vehették át 2012. október 4-én az Iparművészeti Múzeumban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíját Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár adta át.
Október 1-jei hatállyal az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkárává nevezte ki Orbán Viktor kormányfő Kiss Norbertet.
Ideológiamentes vita és a helyi sajátosságok megtartása szükséges az Európai Unióban - erről beszélt Balog Zoltán és Klaus von Dohnanyi, volt német oktatási miniszter az Andrássy Egyetemen tartott csütörtöki előadásában.
A mentorálás mellett a pályaválasztási tanácsadás is fontos ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok képességeiknek megfelelő piacképes szakmát és magasabb fokú végzettséget szerezhessenek szüleiknél. Ez lehetőséget teremthet számukra, hogy kitörjenek a rossz körülmények közül - mondta el Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár a „Szakma-mix” Pályaválasztási kiállítás keretében rendezett szakmai fórumon. Közlemény.
Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár megnyitotta az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller életét és munkásságát bemutató kiállítást a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban 2012. október 4-én.
Már zajlik az előkészítése annak a jogszabálynak, amellyel az egészségügy közhasznú adatait elérhetővé teszik az összes kutatóhely és valamennyi állampolgár számára - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy csütörtöki konferencián Budapesten.