Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
Szorosabb európai együttműködést szorgalmazott Magyarország az árvízvédelem és a vízgazdálkodás terén. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Luxemburgban, az EU környezetvédelmi miniszteri tanácsában egyeztetett a lehetséges cselekvési irányokról.
V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára megnyitotta az idei Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvénysorozatot péntek délelőtt, Őriszentpéteren.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtök délután kétnapos látogatásra Luxemburgba utazott. Június 11-én, pénteken, részt vesz a Környezetvédelmi Tanács ülésén, ahol beiktatása óta először találkozik az Európai Unió tagállamainak környezetvédelmi minisztereivel.
Kedden délelőtt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hivatalában fogadta Bruno Le Maire francia élelmezésügyi, mezőgazdasági és halászati minisztert. A megbeszélésen a francia agrártárca vezetője elmondta, hogy kormánya támogatja a földmoratórium hároméves meghosszabbítására irányuló magyar törekvéseket.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter június elsejei hatállyal visszavonta Lukács László, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalelnökének megbízatását és a hivatal élére június 7-től kinevezte dr. Bognár Lajost.
Június 4-én, a Környezetvédelmi Világnap előestéjén Dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára díjakat adott át az impozáns Magyar Földtani Intézetben.
Úgy kell a jövőben erősíteni az állam szerepét a környezet-védelemben, hogy ami az állam feladata, azt végezze is el - mondta el Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára, a minisztériumban a környezetvédelmi világnap alkalmából megrendezett ünnepségen pénteken.
Bár a belvizes területek kiterjedése az országban és a térségben is növekszik, a jásztelki és borsóhalmi árapasztó tározók újbóli megnyitásának köszönhetően a Zagyva és Tarna jászsági szakasza mentén élők remélhetőleg túl vannak az árvíz nehezén - mondta Jásztelken tett csütörtöki látogatásán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Az agrárkormányzat legfontosabb feladatának a munkahelyteremtést tekinti Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára, aki egy Budaörsön tartott szakmai tanácskozáson csütörtökön elmondta: új munkahelyeket főként a mezőgazdaság munka intenzív területein - például a zöldség- és gyümölcstermesztésben, az erdőgazdálkodásban és az állattenyésztésben - lehet létrehozni.
Fedezze fel Magyarország természeti kincseit!