Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
A magyar kormány már július végén megerősíti az Európai Uniónál azt a szándékát, hogy fenntartja a földmoratórium 3 éves meghosszabbítását - mondta Fazekas Sándor Michel Barniernek az EU belső piacért és szolgáltatásokért felelős biztosának.
A sárgarépa és a jó minőségű zöldség-gyümölcs mindenhol megterem az országban, éppen ezért érthetetlenek azok a jogszabályok, amelyek miatt az országban fölöslegesen keresztül-kasul utaztatják az árukat - mondta a miniszter Bácsalmáson, ahol a környéken élő kistermelőkkel találkozott. El kell érni, hogy a helyben termelt árunak meglegyen a helyi piaca.
A Bizottság megállapította, hogy nehéz, elhúzódó aratással kell szembenéznünk az idén. A terméskilátásoknál továbbra is sok a bizonytalanság, mind minőségben, mind a mennyiségben, és nagyok a különbségek szinte egy-egy táblán belül is.
A vidékfejlesztési tárca vezetője ma Brüsszelben, a Mezőgazdasági és Halászati Miniszterek Tanácsülésén felszólalásában kérte a SAPS (területalapú támogatás) előlegfizetésére vonatkozó magyar beadvány támogatását.
A jövő évi agrártámogatások (SAPS) 80 százalékát- mintegy 200 milliárd forintot – előlegként fizesse ki az Európai Unió. Ezt kérte a kormány a vihar okozta belvíz-, illetve árvízkárokra való tekintettel - emelte ki a Vidékfejlesztési Minisztérium - a magyar termelőket segítő - intézkedései közül Fazekas Sándor csütörtökön Kaposváron.
A jövő évi agrártámogatások (SAPS) 80 százalékát- mintegy 200 milliárd forintot – előlegként még ebben az évben fizessen ki az Európai Unió - ezt kérte a kormány a vihar okozta belvíz-, illetve árvízkárokra való tekintettel.
A kormány beterjesztette a Nemzeti Földalapkezelő létrehozásáról szóló törvényt azért, hogy a föld- és birtokpolitikai céljait megvalósítsa.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a finn mezőgazdasági és erdészeti miniszterrel tárgyalt.
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége Herceghalomban, az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetben tartotta jubileumi küldöttközgyűlését.
Június 30-án lejár a parlagfű első kötelező kaszálásának határideje.