Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
Dr. Sólyom László köztársasági elnök és dr. Gémesi György köszöntőjével megkezdődött Gödöllőn a VIII. Magyar Polgármesterek Világtalálkozója. A Premontrei Szent Norbert Gimnázium aulájában rendezett eseményre a Kárpát-medence minden tájáról érkeztek polgármesterek, önkormányzati szakemberek.
Csaknem négy és fél milliárd forint van az agrár kárenyhítési alapban, ennél azonban a kár jóval nagyobb. Pontos adatok csak később lesznek, így a kifizetések kérdése is akkor lesz aktuális - mondta Czerván György agrárügyekért felelős vidékfejlesztési államtitkár pénteken Pitvaroson, lakossági fórumon.
Meggyőződésünk, hogy 2013-at követően is szükség van erős Közös Agrárpolitikára (KAP) – áll a Bolgár Köztársaság, Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Románia és a Szlovák Köztársaság közös nyilatkozatában, mely a Közös Agrárpolitika jövőjéről és a földmoratóriumról született Visegrádon.
A Vidékfejlesztési Minisztérium tárgyalásokat kezdeményez a bankokkal és a biztosítótársaságokkal a rendkívüli árvíz, belvíz és jégkár miatt károsult gazdák hiteleinek átütemezése érdekében - mondta Czerván György agrárgazdasági államtitkár az Aratási Koordinációs Bizottság idei első ülése után.
Lemondott polgármesteri és képviselői megbízatásáról Fazekas Sándor a karcagi képviselő-testület keddi ülésén.
A lemondás oka, hogy Fazekas Sándort vidékfejlesztési miniszterré nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök 2010. május 29-én.
2010. június 21-én 80 éves korában elhunyt Prof. Dr. Tamás Károly agrármérnök, a Kaposvári Agrártudományi Egyetem nyugalmazott fejlesztési főigazgatója, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a Magyar Agrártudományi Egyesület elnöke.
A Fidesz-frakció agráriumban érdekelt képviselői és Lázár János frakcióvezető ma délután egyeztetést folytattak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel.
A vidékfejlesztési tárca még a nyári rendkívüli parlamenti ülésszakon az Országgyűlés elé terjeszti a földtörvény módosítását, amelynek lényege, hogy a földvásárlásoknál a magyar államot illeti meg az elővásárlás joga - jelentette be Fazekas Sándor miniszter szombaton Jászladányban, a helyi gazdakör felújított székházának átadásakor mondott beszédében.
Ma ünnepelte alapításának 20. évfordulóját a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC). A nemzetközi konferencia résztvevői megismerkedhettek a hazai székhelyű nemzetközi szervezet alapítása óta eltelt 20 esztendő eredményeivel és a közeljövő feladataival.
A tájékoztatón a miniszter bejelentette, hogy június 30. helyett szeptember 30-ig fizethetik be az önrészüket a gazdák a Kárenyhítési Alapba.