Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szeptember 16-ával újra miniszteri megbízottnak nevezte ki Szabó Csabát, aki az állami tulajdonban lévő földekkel és földhasznosításokkal foglalkozik a jövőben. A kinevezés visszavonásig érvényes.
A magyar emberek egészségének megőrzésében helyet kell kapniuk az alternatív növényeknek; vagyis a belőlük készült ételeknek ott kell lenniük a családok asztalán, a hétköznapi étkezésekkor, elérhető áron, kellő mennyiségben – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egy alternatív növényekről szóló karcagi tanácskozáson.
A hatályos jogszabályoknak megfelelően, egy matematikai képlet szerint, fizikailag mérhető adatok alapján állapították meg a vörösiszap-katasztrófa miatt a MAL Zrt.-re kiszabott mintegy 135 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot – jelentette ki Illés Zoltán. A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára hozzátette: egyértelműen megállapítható, hogy környezetkárosítás, környezetkárosodás történt. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón arról beszélt: a magyar államnak nem érdeke, hogy a MAL Zrt.-t felszámolják, az ott dolgozó emberek pedig elveszítsék a munkahelyüket.
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA Második Hullám címmel pályázatot ír ki vidéken élő, 18-26 év közötti fiataloknak. A szervezet felsőfokú végzettségű vagy egyetemen, főiskolán tanuló fiatalok jelentkezését várja, akiket képzéseken, tanulmányutakon terelne a vidéki élet és a mezőgazdaság felé.
Holnap indul a Coop Rally, a minőségi magyar termékeket népszerűsítő, autós vetélkedő – jelentette be Kardeván Endre államtitkár. Magyarország mezőgazdasága, élelmiszeripara olyan, mint a mesében a „Terülj, terülj asztalkám”. Következetes agrárpolitikával könnyedén ellátja a magyar családokat és a hozzánk érkezőket jobbnál-jobb étellel, itallal, és még külföldre is jut belőlük - mondta az élelmiszerbiztonságért felelős államtitkár a tájékoztatón.
Összesen mintegy 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-re a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Az erről szóló határozatot postázták a cégnek. A bírság megállapítása a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt. Tekintettel a katasztrófa mértékére és a kiömlött anyag mennyiségére, a Felügyelőség a legszigorúbb számítást vette alapul.
A minőség iránt elkötelezett agrárgazdasági vállalkozások elismerésének fontosságát hangsúlyozta a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára a Magyar Agrárgazdasági Minőségi Díjat (MAMD) bemutató rendezvénysorozat első állomásán. Az öt helyszínből álló országos rendezvénysorozat célja, hogy a díjat és a pályázati feltételeket megismertesse az érintett vállalkozásokkal.
Szakmai utakkal folytatódik a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA tavasszal indított programja, a Vidék Kaland. Októberben és novemberben három magyarországi és egy ausztriai tanulmányúton vehetnek részt azok a 18-35 év közötti városi fiatalok, akiket a szervezet a pályázatok alapján kiválaszt. A program célja, hogy személyes példákon mutassa be a városiaknak a mezőgazdaság működését, valamint az élelmiszer előállításában és a társadalomban betöltött szerepét.
Kiskőrös városa nyerte az ország legnépszerűbb borvidéki települése címet. A Koccintás 2011 verseny ünnepélyes díjátadójára a Budavári Borfesztivál utolsó napján került sor.
Négy alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) válogatottja a stájerországi Irdning városában megrendezett nemzetközi sporttalálkozón.