Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
Karim Maszimov, Kazahsztán miniszterelnöke ma délelőtt köszöntötte az ENSZ Pán-Európai Környezetvédelmi Miniszteri Konferencia delegációvezetőit majd kétoldalú megbeszélést folytatott Fazekas Sándorral. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a kazahsztáni útja során létrejött megállapodások közös projektekben valósulnak meg az új agrár- és környezetvédelmi technológiák átadása, az üzleti kapcsolatok fejlesztése valamint az oktatás és képzés területén.
A magyar kertészet hungarikumjairól híres, minőségi termékeiről, fajtáiról ismert, és megállja helyét a nemzetközi versenyben, mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a 18. alkalommal megrendezett Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészeti Szakkiállítás megnyitóján a SYMA rendezvényközpontban.
Hat év szünet után szeptember 28. és október 2. között rendezi meg a Vidékfejlesztési Minisztérium az Agrármarketing Centrummal (AMC) közösen az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást (OMÉK) a Hungexpo Budapesti Vásárcsarnokban.
Zuhanyzós öltözőket adott át a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kerékpáros munkatársainak az Európai Autómentes Nap tiszteletére, amely az Európa Mobilitási Hét záró rendezvénye volt. A VM a környezeti ügyek felelőseként elhivatott támogatója a környezetkímélő közlekedésnek.
Szeptember végétől új elektronikus ügyfél-tájékoztatási rendszer segíti a gazdálkodókat, amely lehetővé teszi, hogy otthonról is nyomon követhessék ügyeiket a gazdák a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH). A program használatát sajtótájékoztatón mutatta be Palkovics Péter, az MVH elnöke.
A Nemzeti Földalapban (NFA) rejlő lehetőségek kihasználásával lehetne növelni az állattartás arányát Magyarországon – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Zika Szövetkezet és a Nagyhajmási Gazdaszövetkezet által indított Nyúl-unk a munkáért program eredményhirdetésén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ilken.
Feloldotta a tűzgyújtási tilalmat - 2011. szeptember 22-i hatállyal - a Baranya megye területén lévő erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre a Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága.
Közel százötven kistelepülésen az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terekbe (IKSZT) költözik a posta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Posta Zrt. megállapodásának köszönhetően – jelentette be sajtótájékoztatóján V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Geszti László, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója.
Kötelező biztosítást kell kötniük a jövőben az olyan ipari létesítményeknek, amelyeknél a működés során esetlegesen veszélyes anyagok juthatnak ki a környezetbe. Az erről szóló törvény a jövő év elején kerülhet az Országgyűlés elé – jelentette be Illés Zoltán. A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára hozzátette: a befizetett összeg a tervek szerint egy alapot képez majd a biztosító társaságoknál és ebből fizetik egy esetleges katasztrófa kárelhárítási költségeit.
Halálos balesetet szenvedett egy kutatóbúvár a Molnár János-barlangban. A férfi életéért 45 percen keresztül küzdöttek, de már nem lehetett megmenteni. A búvár 37 éves volt. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azonnal felfüggesztette a barlang kutatásáért, illetve a búvárok merüléséért felelős személy engedélyét.