Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Az EUFOR Többnemzeti Zászlóalj (Multinational Battalion) az áprilisi feladattervében Bosznia fegyver- és lőszerraktárainak biztosítására helyezte a fő hangsúlyt. A magyar lövészszázad április negyedikén és ötödikén századszintű gyakorlaton vett részt.
Immár másodszor kezdődött meg a nem katonai oktatási intézményben végzett (KVNR) tisztek hathetes rövidített alapkiképzése – az elmúlt év szeptemberében első alkalommal eredményesen végrehajtott tiszti KVNR tapasztalatait is felhasználva – az MH Altiszti Akadémián, április 16-án. Huszonnégy tiszt és egy altiszt elsajátít minden olyan általános katonai ismeretet, amelyre szüksége lehet a mindennapokban.
Kínai jószolgálati delegációt fogadtak április 23-án reggel a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetői Budapesten, a tárca Balaton utcai objektumában.
Menettel egybekötött lőgyakorlatot hajtottak végre az MH Altiszti Akadémia katonái.
Használható tapasztalatokkal lettem gazdagabb a járőrözésen, hiszen a kiképzési feladatokat most műveleti területen is gyakorolhattuk – hangsúlyozta Kulin Sándor szakaszvezető. A Koszovó északi területén élő lakosok a választások közeledtével fokozott járőrjelenlétet kértek a KFOR-tól a biztonságos helyzet fenntartása és a szabad mozgás biztosítása érdekében…
A Tavaszi lendület 2012 elnevezésű hallgatói komplex szakmai gyakorlatot tartottak április 16-20. között az MH Ludovika Zászlóalj ócsai kiképzőbázisán. A honvédtiszt-jelöltek a kisalegységek támadás és védelem közbeni tevékenységét gyakorolták.
Sokan voltak kíváncsiak az MH Támogató Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység honvéd palotaőreinek első zenés őrségváltására a Budai Várban, április 21-én, szombaton délben.
Szakértelmüknek és tapasztalataiknak köszönhetően a műszaki katonák kiemelkedő szinten teljesítenek a Magyar Honvédség hazai és nemzetközi feladatainak végrehajtása során– köszöntötte Huszár János dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke a fegyvernemük napját ünneplő műszaki katonákat Szentesen, április 20-án.
Különös tétje van a hazafiságról való gondolkodásnak most, amikor a magyar honvédelem rendszerének megújításán dolgozunk,…amikor a válságban lévő Európa jövőjén gondolkodunk” – jelentette ki Hende Csaba a Német-diplomások Egyesülete április 21-i „Patriotizmus/hazaszeretet az Európai Unióban” című budapesti konferenciáján.
Nem csak hősi halála okán, hanem tehetsége, felkészültsége, jelleme miatt is alkalmas Horthy István arra, hogy elfoglalja helyét a hazai honvéd hagyományőrzés alakjai között. Személyének emléket állító lehetőségekről is szó volt Hende Csaba és özv. Horthy Istvánné találkozóján, április 20-án.