Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Hende Csaba nagy reményeket fűz az új tábori főrabbival, Köves Máté Slomóval végzendő közös munkához – ezt a miniszter hangsúlyozta, amikor az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátus tábori főrabbijává nevezte ki május 2-án.
Megtartotta a 2011-12-es tanév utolsó szakkörét a régiós KatonaSuli-programban résztvevő általános iskolások számára az MH 5. Bocskai István Lövészdandár oktatási és nevelési részlege. A 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái áprilisban akadálypályát alakítottak ki a diákoknak az évzáró foglalkozásra.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közbiztonsági Nyílt Napot szervezett a hódmezővásárhelyi kistérség óvodái és általános iskolái részére. Az eseményen - amelyet Lázár János polgármester, valamint dr. Lukács János rendőr dandártábornok, Csongrád megye rendőrfőkapitánya nyitott meg - az MH 5. Bocskai István Lövészdandár is aktívan részt vett.
Ez a gondoskodás egyfajta tiszteletadás katonaelődeink számára, akik a legdrágábbat, az életüket adták hazájukért- hangsúlyozta Lippai Péter ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnok-helyettese. Több mint százan vettek részt a debreceni Honvédtemetőben és az Orosz Hadifogoly és Járványtemetőben tartott tavaszi sírkertgondozáson.
A magyar Tartományi Újjáépítési Csoport munkája komoly hozzájárulás az Északi Regionális Parancsnokság és ezen keresztül az ISAF- csapatok tevékenységének pozitív megítéléséhez Baglan tartományban- hangsúlyozta a magyar táborban tett látogatásán Erich Pfeffer vezérőrnagy, az Afganisztánban állomásozó Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők Északi Regionális Parancsnokság (ISAF RC N) parancsnoka.
A sportteljesítmény az akaratnak, a küzdeni tudásnak próbatétele, amely katonák és civilek számára az önbecsülés erősítésének eszköze – mondta dr. Simicskó István május elsején Szentendrén. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a városi majális hagyományos eseményén, a 11. Kinizsi Futáson vett részt.
Rádió,rádiórelé- és központkezelői tanfolyamot szervezett az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred.
Ma is minden katonát jellemeznek azok az alapvető értékek – bajtársiasság, elődök tisztelete, bátorság, hazaszeretet, lojalitás – amelyek Király Bélát és bajtársait jellemezték- hangsúlyozta Domján László vezérőrnagy. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka Király Béla születésének századik évfordulója alkalmából tartott emléktábla-avatáson mondott beszédet.
Összevont zenekari koncertet tartottak a magyar katonazene napja alkalmából április 27-én, pénteken délután Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren. A budapesti Központi Zenekar, a Szentendrei Altiszti Akadémia Zenekara, a Szolnoki Helyőrség Légierő Zenekara mutatkozott be a több mint egyórás műsorban.
Az, hogy nemcsak a verseny nyertese kapott egy tárgyi jutalmat, hanem egy egész osztály részesülhetett az ő győzelemében, erősíti azt az alapvető igazságot, miszerint az egyéni siker igenis képes az egész társadalom javára válni – fogalmazott dr. Simicskó István. A parlamenti államtitkár az „Újbuda legjobb diákszónoka” elnevezésű verseny nyertes tanulójának osztályával látogatta meg a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumot.