Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
A szabadságharc hősei hajlandóak voltak küzdeni egymásért, mert tudták, hogy összetartoznak. Amikor felidézzük tetteiket, érezzük, hogy mi is összetartozunk velük – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter Debrecenben április 17-én.
Az ISAF természetesen nem hagyja magára Afganisztánt, csak az eddigi rendszer alakul át gyökeresen- hangzott el azon a konferencián, amelyet Afganisztánban, Camp Pannoniában tartottak. Az eseményt az MH Tartományi Újjáépítési Csoport kezdeményezte, célja az együttgondolkodás kialakítása és az átadás korábbi fázisaiba bevont Északi Régiós tartományok tapasztalatainak feldolgozása volt.
Minden olyan eseményen örömmel veszünk részt, amely a honvédség és a társadalom, ezen belül a fiatalok közötti jó kapcsolatot segíti – hangsúlyozta dr. Lippai Péter ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnok-helyettese. A „Forrest-futás” elnevezésű jótékonysági napon a dandár katonái együtt futottak az autista fiatalokkal az Oláh Gábor utcai Gyulai István Atlétikai Stadionban.
Megvalósultak az Önkéntes Tartalékos Rendszer jogszabályi keretei, a tartalékos szolgálat munkajogi garanciái, meghatározták az Önkéntes Védelmi Tartalékosok és az Önkéntes Műveleti Tartalékosok feladatait- hangzott el Hende Csaba azonnali kérdésre adott válaszában. A tárcavezető a Parlament április 16-i ülésén megerősítette: a Magyar Honvédségnek 2014 végére nyolcezer tartalékosa lesz.
Közös járőrözésen vettek részt az afgán készenléti rendőrség, a német manőver zászlóalj, valamint az MH Tartományi Újjáépítési Csoport tűzszerész részlegének tagjai a kutyáikkal.
Magyarország hadtörténelmének megismerésével teljesebb emberekké válhatunk - hangzott el azon az eseményen, amelyen első és második világháborús hagyományőrző katonák tartottak bemutatót április 14-én, szombaton a pákozdi Katonai Emlékparkban. Az „Élő történelem” elnevezésű program résztvevői működés közben látták többek között a 15M 7.5 centiméteres SKODA hegyiágyút és megismerkedtek a magyar gyártású Király géppisztollyal.
A lengyel és a magyar két nép, két különböző nyelvet beszél, de egy lélek- hangsúlyozta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a katyni mészárlás áldozatainak tiszteletére rendezett ünnepségen április 14-én, Budapesten.
Honvédek! Levett kalappal, fejünket mélyen meghajtva állunk itt, a megnyílt sír előtt. Eljöttünk, hogy törlesszük régi adósságunkat veletek szemben. Valamit, ami minden magyar honvédnek kijár – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a második világháborúban elesett öt magyar honvéd ünnepélyes újratemetésén Oroszországban, április 13-án.
Öt magyar honvéd földi maradványait temették újra április 13-án, pénteken a Don fennsíkján, a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőben.
A Titanic katasztrófája egyszer s mindenkorra intő jelül szolgált mindenki számára: nem csak a technika számít, hanem az ember, aki kezeli és használja a technikát – fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter abban a levelében, amelyet az óceánjáró elsüllyedésének századik évfordulójára kiadott emlékbélyeg bemutatásán olvastak fel.