Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
A virtuális tér biztonságával foglalkozó uniós elnökségi konferenciát rendezett május 2-án, hétfőn Budapesten a Honvédelmi Minisztérium. A Stefánia Palotában tartott tanácskozás résztvevői azt tekintették át, milyen válaszokat adhat a nemzetközi közösség a cyber-tér önálló hadszíntérré válására. A konferenciát Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitotta meg.
Emlékművet avattak Vaján a Rákóczi-emlékév rendezvénysorozatának alkalmából - megemlékezve a majtényi zászlóletétel és a szatmári békekötés 300. évfordulójáról -, a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye előtt tisztelegve.
A tartalékos rendszer és a humánstratégia kidolgozásának jelentőségéről, a humánszolgálat eredményességéről, lehetőségeiről volt szó a Honvéd Szakszervezet Szerződéses Szekciójának országos találkozóján. Az eseménynek az MH 25. Klapka György Lövészdandár adott otthont.
Mi magyarok itt vagyunk, itt él nemzetünk, s most itt emlékezhetünk történelmünk egyik legnagyobb alakjára, harcaira, tetteire; mindez igazolja a békekötés jogosságát, eredményességét- hangsúlyozta dr. Simicskó István pénteken, a Kossuth téren. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a szatmári béke megkötésének 300. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen mondott beszédet.
Az idei az első olyan magyar katonai költségvetés, amelyben jelentős összeget irányozunk elő a kibernetikai védelemre. Megalkotjuk saját kibervédelmi stratégiánkat - hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter aktuális, védelempolitikai kérdésekről tartott előadásában, a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központban.
Harcászati gyakorlaton vettek részt az MH EUFOR 8. váltás katonái áprilisban, együttműködve az osztrák felderítő szakasszal.
A Magyar Honvédséggel kapcsolatos egységesítési és doktrinális feladatok a Honvéd Vezérkar Haderőtervezési Csoportfőnökségétől az MH Műveleti és Doktrinális Központ feladatrendszerébe kerültek át. Az erről szóló jegyzőkönyvet április 28-án, a Honvédelmi Minisztériumban írta alá Mihócza Zoltán dandártábornok, haderőtervezési csoportfőnök, valamint Gulyás Zoltán ezredes, az MH MDK parancsnoka.
A virtuális tér biztonságával foglalkozó EU-elnökségi konferenciát rendez május 2-án Budapesten a Honvédelmi Minisztérium. A tanácskozás résztvevői arról egyeztetnek, hogy a nemzetközi közösség milyen válaszokat adhat a cyber-tér önálló hadszíntérré válására.
Koszorúzással, ünnepi állománygyűléssel emlékeztek meg a katonazenéről április 28-án, csütörtökön. Az eseményt katonazenei szimpózium, ünnepi hangverseny színesítette.
A nemzeti identitás egy katona számára azt jelenti, hogy a nemzetnek a szolgálatára szegődött el- hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter azon a konferencián, amelyet a Fejérváry Géza Társaság és a Honvédelmi Minisztérium rendezett csütörtökön „Nemzeti identitás, katonai identitás” címmel.