Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
Már egy hete tart az a tanfolyam, amely a nem hagyományos készítésű robbanóeszközök elleni védelemre (C-IED) készíti fel azt a húsz kiképző katonát, akik nyolc országból érkeztek. A képzés még egy héten keresztül tart Szentendrén, az MH Központi Kiképző Bázis csobánkai objektumában.
Önök az elmúlt időszakban bizonyosságot tettek szakmai felkészültségükről, elkötelezettségükről, hazaszeretetükről, számos feladatot hajtottak végre hazai és nemzetközi megmérettetésekben- köszöntötte levelében a katonákat az Ejtőernyősök napján dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke. A szolnoki MH 86. Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopter Bázison megtartott ünnepségen jelen volt a magyar csúcstartó, Mészárovics György nyugállományú zászlós is, aki 15 270 ugrást hajtott már végre.
Átadták a szentendrei MH Központi Kiképző Bázis felújított sportlétesítményét, amely szabadtéri pályákból, uszodából, kondicionáló teremből és többfunkciós fedett sportcsarnokból áll.
Negyven évig nem szembesültünk a Holokauszt tragédiájával, és a rendszerváltást követő években sem tettük ezt meg maradéktalanul, pedig szembe kell néznünk azzal, hogy mit is vesztettünk el - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja alkalmából tartott pénteki megemlékezésen, melyet az egykori győri zsinagóga kertjében tartottak.
A magyarok megfelelnek az Afganisztán megújításán fáradozó szövetségen belüli jó együttműködés követelményeinek- mondta Micael Bydén, az Északi Regionális Parancsnokság törzsfőnöke. A dandártábornok a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoporthoz látogatott el.
Biztonsági főnökkel, rendőri és járási vezetőkkel is tárgyalt a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport parancsnoka és helyettese az elmúlt héten, amikor Baghlan tartomány néhány járásába látogatott el.
„Európai technológiai függetlenség” címmel rendezett konferenciát az Európai Védelmi Ügynökség április 13-14-én, Budapesten. Az Európai Unió Tanácsának magyar EU- elnöksége keretében megtartott rendezvényén első alkalommal gyűltek össze vezető szakértők és döntéshozók.
„Az olasz és a magyar nemzet történelme évezredes közös történet. Az út, amin együtt jártunk és együtt járunk: Európa. Európa, a közös család, amelynek minden tagja más és más, mégis van mondanivalójuk egymás számára.” Ezekkel a bevezető gondolatokkal nyitotta meg Hende Csaba honvédelmi miniszter a Virtuális Magyarország kiállítást az olaszországi Torinóban, április 14-én.
Hende Csaba honvédelmi miniszter ma délután beszédet mond a magyar kormány képviseletében a „Virtuális Magyarország” című kiállítás megnyitóján Torinóban. Sajtóközlemény.
Az MH Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság debreceni, miskolci, kecskeméti toborzói felsőoktatási intézményekben tájékoztatták a fiatalokat a katonaéletről. Bátonyterenyén a salgótarjáni toborzók vettek részt a középiskolások megemlékezésén.