Katonai szerepvállalás, Védelemigazgatás, Magyar Honvédség, Honvédelem, Védelempolitika
A Magyar Honvédség Légi Kiképzési Támogató Csoport 4. váltásának kibocsátó ünnepségét tartották Szolnokon. Tizenkét katona búcsúzott az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományától.
A Magyar Honvédség egy Mi-8-as helikoptere légi szállítási, leszállóhely megközelítési, illetve sérültszállítási gyakorlatot folytatott a Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ területén május 10-én a.
Önök nagy kihívás előtt állnak, de felkészültségük jó alap arra, hogy sikeresen teljesítsék feladataikat – emelte ki köszöntő beszédében Fucsku Sándor dandártábornok az MH Összhaderőnemi Parancsnokság kibocsátó ünnepségén. Huszonnyolc katonát búcsúztattak el a családtagjaik jelenlétében május 10-én, kedden.
Több mint hetvenen vettek részt május hetedikén, szombaton azon a családi napon, amelyet az MH. 5. Bocskai István Lövészdandár Humánszolgáltató Irodájának munkatársai szerveztek. Az eseményen a missziós területeken szolgálatot teljesítő katonák családtagjai a parancsnokokkal beszélgethettek.
A második világháború befejezésének 66. évfordulóján Debrecenben a Medgyessy sétányon, a Köztemetőben és a Benedek téren helyezték el az emlékezés és a tisztelet virágait a társadalmi, rendvédelmi szervek, egyéb szervezetek és a lakosság képviselői.
Az utolsó parancsom, hogy ugyanolyan elkötelezettséggel, elhivatottsággal és bajtársiassággal szolgáljátok tovább a központot, mint ahogy az elmúlt években tettétek!- búcsúzott katonáitól dr. Boldizsár Gábor ezredes. Az MH Civil-katonai Együttműködés és Lélektani Műveleti Központ parancsnoka ezt a beosztása átadás-átvételi ünnepségén mondta.
Az V. RENEXPO Central Europe energetikai szakkiállítás keretében május 5-én és 6-án hazánkban tartotta konferenciáját az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency – EDA) a fenntartható energiaforrások EU válságkezelő műveletekben történő alkalmazásáról.
2011. május 10-én a Magyar Honvédség egy Mi-8-as helikoptere légi szállítást, leszállóhely megközelítést, illetve sérültszállítási feladatokat gyakorol a Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ területén. (Sajtóközlemény)
A Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj csapatzászló-adományozási ünnepségével kezdődik az idei, immár második alkalommal megrendezett Ludovika Fesztivál május 13-15. között, az Orczy parkban. Az érdeklődők a magyar hadikultúra évszázadaiba pillanthatnak be a programok segítségével.
A hazatérés napja arra figyelmeztet minket, hogy mi az ára az összetartozásunknak, mi a tétje a magyarságunknak. A sorsunk közös; közös, mert összeköt bennünket a nyelv és mindaz, amin közösen átmentünk- fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter a bukovinai székelyek hazatérésének hetvenedik évfordulójára emlékezve a Budai Várban, május 8-án.