A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden Monoron tartott fórumot a rezsicsökkentésről.
Ahogy mondani szokás még a csilláron is lógtak az emberek a kedd estére meghirdetett Rezsifórumon, a 450 fős mozi teremben. Sokan voltak kíváncsiak arra, miért kellett elviselnünk hosszú éveken át Európa legdrágább gázárát, 2. legmagasabb áramárát, az irdatlanul magas rezsiköltségeket.
Ódor Bálint európai igazgató, helyettes államtitkár 2014. január 21-én fogadta Albert Prenkajt, a koszovói külügyminisztérium politikai igazgatóját. A felek megbeszéléseinek középpontjában Koszovó európai integrációjának kérdése állt.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: a felvidéki szobrász munkásságával a nemzeti amnézia ellen veszi fel a harcot.
„Megmentett örökség – Kincsek Európa szívéből” című országos régészeti vándorkiállítást nyitott meg Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára 2014. január 21-én a debreceni Déri Múzeumban. A tárlaton az elmúlt másfél évtized nagyberuházásaihoz kötődő feltárásainak régészeti kincsei láthatók.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 89 millió forinttal támogatja a nevelőszülők munkáját. Több mint 1200 nevelőszülő juthat új mosógéphez, hűtőgéphez, porszívóhoz, mikrohullámú sütőhöz. A mindennapokban nagy segítséget jelent egy-egy családnak egy elhasználódott háztartási gép lecserélése.
Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató meghívására Albert Prenkaj, a koszovói külügyminisztérium politikai igazgatója 2014. január 21-én konzultációt folytatott a Külügyminisztériumban.
Az alapanyag-termelő és az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások csak egymást segítve működhetnek tartósan sikeresen, összefogás és integráció hiányában nem lehet versenyképes a magyar élelmiszergazdaság - mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár az Országos Élelmiszerlánc Fórumon, a Vidékfejlesztési Minisztériumban.
A korai diagnózisok felállítását segítő, több mint 50 millió forint értékű szívultrahang készüléket kapott a Honvédkórház kardiológiai osztálya.
Erre az évre plusz 18,2 milliárd forint jut az egészségügyi ágazatnak – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten.