Takács Szabolcs politikai igazgató 2014. január 22-én megnyitotta a Visegrádon megrendezett V4+USA stratégiai tervezői konzultációt, amelyen a V4 országok stratégiai tervezői mellett David McKean, az amerikai külügyminisztérium stratégiai tervezésért felelős igazgatója is részt vett. Közlemény.
A tavaly újra növekedést mutató magyar gazdaság teljesítményében jelentős szerepe volt a mezőgazdaságnak, amely az első három negyedévben 22 százalékos bővülést mutatott, és rekordkibocsátást ért el - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán Zalaegerszegen.
A nemzetet csak a kultúra tarthatja össze, amely egyszerre lokalitás és történelmi meghatározottság – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, a magyar kultúra napján rendezett díjátadó ünnepségen a Nemzeti Színházban, ahol az ünnepség után első alkalommal rendezték meg a nemzeti fenntartású intézmények közös gálaműsorát.
A pénztárgépre történő átállást segítő Munkabizottság javaslatait figyelembe véve döntött a gazdasági tárca arról, hogy annak a vállalkozónak, aki igénybe venné az 50 ezer forintos állami támogatást a kasszacseréhez - fő szabály szerint - legkésőbb 2014. január 31-ig üzembe kell helyeznie a gépet. A rendelet holnaptól hatályos.
Jelentősen nőtt az idei, 2013/2014-es tanévben a Nemzeti Iskolagyümölcs Programban részvevő iskolák és a tanulók száma is - mondta Feldman Zsolt szerdán Budapesten az óbudai Nagy László Általános Iskolában. A Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára elmondta: míg a megelőző tanévben az iskolagyümölcs-programban 1880 iskola vett részt 340 ezer tanulóval, a mostani tanévben már 2030 iskola és 535 ezer diák. Rövidhír.
A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) 2,7 milliárd forint állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre.
Egy város polgárosodásának vannak látványos, kézzel fogható eredményei: felújított középületek, jobb ellátás, fejlődő intézmények – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztsésért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szerdán, amikor Kontrát Károllyal közösen átadták a jánosházai rendőrőrsöt.
Megtárgyalta szerdai ülésén a kormány a Magyarország és Oroszország között az atomenergetikai együttműködésről és ennek keretében a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáról létrejött nemzetközi szerződést, és döntött arról, hogy minden végleges szövegű megállapodást az Országgyűlés elé terjesztve nyilvánosságra hoz - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI kérdésére.
A magyar kultúra napja alkalmából gálaműsorral készült a Fővárosi Nagycirkusz, ahol „A fesztivál csillagai” előtt a Honvéd Táncegyüttes és a Baross Imre Artistaképző növendékeinek produkcióit tekinthették meg a látogatók. Az ünnepi eseményen köszöntőt mondott Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára.
Huszonhárom önkormányzat és huszonnyolc munkahely nyerte el vagy újította meg a Kerékpárosbarát címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly hetedszerre meghirdetett pályázatain. Az elismeréseket Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át 2014. január 22-én, a REC (Regional Environmental Center) szentendrei központjában.