Hat hónapra felfüggesztik az Irán elleni uniós gazdasági szankciók egy részét - döntöttek hétfőn Brüsszelben az EU-országok külügyminiszterei.
Magyarországnak nem szabad félnie, ha tanulni kell, mert az újítások kora még nem ért véget - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány hétfői konferenciáján, Budapesten.
Eddig kilenc szolgáltatást érintett a kormány által bevezetett rezsicsökkentés, a díjak további mérséklésére irányuló munka azonban korántsem fejeződött be - közölte Pintér Sándor a témában tartott fórumon hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.
Mától lehet jelentkezni a kormány által, a fogyatékos hallgatók számára meghirdetett közigazgatási ösztöndíjprogramra. Az esélyegyenlőséget szolgáló program célja, hogy a közigazgatás iránt elhivatott, gyakorlati tapasztalattal nem rendelkező, fogyatékos hallgatók munkatapasztalatot szerezzenek a minisztériumokban, és így megnyíljon előttük az elhelyezkedés lehetősége. Közlemény.
A Nemzeti Örökség Intézete által szervezett gyászszertartást tartottak a Rákoskeresztúri Új Köztemető 300-as parcellájánál 2014. január 20-án. Az eseményen Boross Péter, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke köszöntötte a jelenlévőket, és Áder János köztársasági elnök mondott beszédet.
Magyarország Külügyminisztériuma sajnálattal értesült a szerb alkotmánybíróság 2014. január 17-én kelt, a nemzeti tanácsokról szóló törvényre vonatkozó döntéséről, amely alkotmányellenesnek minősítette fenti törvény több paragrafusát.
A nyolc évvel ezelőtt Hejcén lezuhant szlovák An-24-es csapatszállító repülőgép 42 áldozatára emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen állított emlékműnél vasárnap.
Az állam 1200 milliárd forint adósságot vállalt át országosan az önkormányzatoktól, ennek részeként Szombathelyt is megszabadította az adósságtehertől - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője szombaton a vasi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
Magyarországnak az a célja, hogy a lehető legjobb barátságot építse ki a szomszédos országokkal – mondta Martonyi János külügyminiszter a Magyarország Barátai Alapítvány konferenciáján, 2014. január 20-án Budapesten.
A hazai sertéságazat fellendítése, a hazai piacok védelme érdekében született meg a sertésállományoknak a sertések reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómájától (PRRS) való mentesítés szabályait tartalmazó vidékfejlesztési miniszteri rendelet.