Először hirdeti meg az Év Emlőse rendezvénysorozatot a Vidékfejlesztési Minisztérium által működtetett VADONLESŐ Program. Célunk, hogy – egyeztetve a szakmai szervezetekkel – minden évben más és más őshonos emlősállatunkra hívjuk fel a figyelmet, és ezzel is segítsük a fajok megismerését, valamint hatékonyabb védelmét. Idén az év emlőse a keleti sün (Erinaceus roumanicus.)
2013 negyedik negyedévében kiugró mértékben, 14,9%-kal növekedtek a nemzetgazdasági beruházások az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ilyen dinamikus bővülést nem regisztráltak az elmúlt évtizedben. A beruházások szerkezete is kiegyensúlyozott, a gépberuházások 16%-kal, az építési beruházások pedig 14,1%-kal emelkedtek.
325 millió forinttal támogatja a kormány a Kincsem – Nemzeti Lovas Programhoz kapcsolódó kiemelt lovas rendezvényeket 2014-ben.
Magyarország ma már jobban teljesít az egészségügy területén is, mint korábban, de még nem elég jól. Vannak egészségügyi intézmények, amelyek segítségre szorulnak a jövőben is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Szekszárdon.
A mozgás éjszakája elnevezéssel tartanak sportrendezvényt június végén a fővárosban, hogy felhívják a figyelmet a rendszeres mozgás fontosságára – erről Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár beszélt csütörtök este egy budapesti sajtótájékoztatón.
A paksi atomerőmű-fejlesztéssel elérhető olcsó energiával érvelt a beruházás mellett Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy csütörtöki egyetemi fórumon, ahol vitapartnere, Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a bővítéssel emelkedni fognak az energiaárak.
A kormány dolgozik azon, hogy újraindítsa a vájárképzést és egy modern bányászatot hozzon létre – mondta a miniszterelnök az Ózdi Városi Televíziónak nyilatkozva csütörtökön.
Magyarország szeretne szorosabb kapcsolatokat kiépíteni az afrikai országokkal, ennek érdekében a diplomáciai hálózatot is felülvizsgálják – mondta Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára 2014. február 27-én.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést Philipp Missfeldernek, a német kormány amerikai kapcsolatokért felelős koordinátorának a Parlamentben.
A Bizottság válasza az EURATOM szerződés 103. cikkelye alapján Magyarország Kormánya és az Orosz Föderáció Kormánya között megkötött megállapodás notifikációjára.
Elhibázott és szerencsétlen döntésnek nevezte csütörtökön, a NATO védelmi minisztereinek tanácskozása után Hende Csaba honvédelmi miniszter, hogy az ukrán parlament a napokban eltörölte a kisebbségek számára az anyanyelv használatának a jogát biztosító törvényt.
A Veszprém Aréna építéséhez felvett hitel törlesztéséből az idén hatszázmillió forintot vállal át az állam a várostól. Az erről szóló szerződést csütörtökön adta át Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, melyet Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere írt alá.
Azért utaznak a visegrádi országok (V4) külügyi vezetői Kijevbe, hogy támogassák Ukrajnát a válság leküzdésében, és segítsék az ukrajnai demokratizálódást - mondta Martonyi János 2014. február 27-én az MTI-nek.
Európának csak akkor van jövője, ha megerősítjük a házasság intézményét és a családokat, valamint támogatjuk a kívánt gyermekek megszületését. Ez közös európai ügy - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára a V4 (Visegrádi négyek) családügyi szemináriumán, amelyen a V4 tagállamainak családpolitikai kormányzati szerveitől érkezett szakemberek vettek részt.
A magyar fővárosban rendezik meg március 4. és 6. között a Budapest Kongresszusi Központban a Családi gazdaságok világfórumát és találkozóját - jelentette be Feldman Zsolt csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
"Az Ön vezetése alatt Magyarország önerőből sikeresen talpra állt, a gazdasági és a társadalmi élet valamennyi területén a fejlődés útjára lépett" - írta Orbán Viktornak címzett levelében Rudolf Schuster, Szlovákia korábbi köztársasági elnöke. A levél tartalmáról a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) díjátadó ünnepségen jutalmazta a diáksportban legeredményesebb iskolák teljesítményét, és köszönte meg a felkészítő testnevelők áldozatkész munkáját.
Oktatási és Tudományos Együttműködési Munkatervet írt alá Klinghammer István államtitkár - az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviseletében - és Vladimir Rusnac ideiglenes ügyvivő, - a Moldovai Köztársaság Oktatási Minisztériumának részéről - az oktatás és a tudomány terén kialakult együttműködés fejlesztésének szándékával. A munkaterv célja a két ország közötti kapcsolatok erősítése, valamint a felsőoktatási intézmények és kutatóközpontok közötti együttműködési megállapodások megkötése.
A termeléshez kötött támogatások szintje a közvetlen uniós támogatási keret jelenlegi 3,5%-a helyett, 13%-ra fog nőni - mondta Czerván György a gazdálkodóknak a 2015-től várható új támogatási modellt bemutató rendezvénysorozat szegedi állomásán.
A Krími Autonóm Köztársaságban zajló erőszakos cselekmények, az állami és kormányhivatalok munkájának szüneteltetése, valamint az általános biztonsági helyzet romlása miatt a Külügyminisztérium konzuli szolgálata azt javasolja a magyaroknak, hogy halasszák el az oda tervezett utazásaikat.