Megkezdődött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a 2014 a külhoni magyar felsősök éve nevű programjának kárpát-medencei bemutató körútja. A program részleteit Répás Zsuzsanna, a szaktárca nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn ismertette a körút első felvidéki állomásán, Zselízen.
A magyarok biztonságban vannak Magyarországon és Kárpátalján is, a magyar kormány azon dolgozik, hogy biztonságban is maradjanak - válaszolta kérdésre Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fejér megyei Kőszárhegyen, miután ünnepélyesen átadott egy telephely-fejlesztési beruházást.
Közösségeinket megerősítve tudunk olyan értékeket létrehozni, amelyek a 21. században összekapcsolnak minket - mondta Hölvényi György, az Emberi erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Scheiber Sándor-díjak átadásán hétfőn Budapesten.
Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk Ukrajna szuverenitása, függetlensége és területi egysége mellett, amelynek megsértését elítéljük – jelentette ki Brüsszelben a külügyminiszterek rendkívüli tanácskozására érkezve Martonyi János 2014. március 3-án.
Felújított háziorvosi rendelőt adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 3-án Csepelen. Az önkormányzati forrásból megvalósított beruházás 99 millió forintba került. Az épület a korábbi négy helyett mostantól nyolc körzet egészségügyi ellátásáért felel.
A hazai professzionális színházak és táncegyüttesek idén 170 millió forintos keretösszegre pályázhatnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán kiemelt művészeti célú programjaik megvalósítására. Új pályázati cél a színházi előadások akadálymentesítése, valamint a színházi nevelési programokkal foglalkozó színházak munkatársainak önképzése.
Nem csupán gazdasági, de szellemi fellendülést és megújulást is remélhetnek az érintett települések lakói a Tisza-tavi templomok útján elnevezésű projekttől – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap Kunmadarason, a beruházássorozatot elindító rendezvényen.
A gazdaságnak nem közömbös, hogy milyen forrásból származó energiát használ, a tárca célja, hogy a megújuló energia nagyobb szerephez jusson - mondta Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezéskoordinációért felelős államtitkára a Nemzeti Megújuló Energia Platformmal (NMEP) kötött stratégiai partnerségi megállapodás aláírásakor hétfőn Budapesten.
Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az euró-zónában (18 tagállam) átlagosan 12 százalék, az egész EU-ban (28 tagállam) átlagosan 10,8 százalék, Magyarországon pedig 8,8 százalék a munkanélküliségi ráta. Hazánk a 28 tagállam közül a 2. legnagyobb mértékben csökkentette a munkanélküliséget az elmúlt évben.
A Miniszterelnökség Nemzetközi Főosztálya 2014. február 27-28. között tartotta a Twinning Tréning és Konferencia című rendezvényét. Az esemény egyik fő célja a program népszerűsítése volt a hazai államigazgatási szervek körében magyar, illetve külföldi tapasztalatok átadásával.
A Külügyminisztérium határozottan elítéli a kínai Jünnan tartomány fővárosában, Kunmingban elkövetett merényletet és részvétét fejezi ki az áldozatok családtagjainak. Közlemény.
Magyarország mind rendészeti, mind határrendészeti, mind egészségügyi területen felkészült az ukrán válsággal kapcsolatos esetleges események kezelésére.
Ha vízkereszttől farsangvasárnapig nincs esküvő a faluban, a magyarországi szlovének kifigurázzák a lakodalmat egy álesküvővel - ez a rönkhúzás hagyománya.
Nem igaz, hogy ezres nagyságrendben érkeznek Magyarországra kárpátaljai magyarok. A nagyszőlősi járásból azonban egy álhír miatt – amely szerint általános mozgósítás van Ukrajnában - valóban elindult több száz fiatal – jelentette ki Németh Zsolt hétfőn, az M1 Ma Reggel című műsorában.
Második alkalommal rendezett a Vas Megyei Önkormányzat Gasztronómiai Fesztivált Szarvaskenden. A hagyományos ízek, népi tradíciók és helyi portékák ünnepén V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a rendezvény fővédnökeként köszöntőt mondott, majd a Kármentők zenekarral nagybőgőn kísérte a Nefelejcs Néptáncegyüttes táncosait.
Erős, vállalkozni tudó családok és családi hagyományok nélkül aligha lesz erős hazánk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fejér megyei Kőszárhegyen, ahol ünnepélyesen átadta Simon István egyéni vállalkozó telephely-fejlesztési beruházását.
Folytatni kell a családtámogatási rendszer fejlesztését, és támogatni a fiatalokat a gyermekvállalásban - mondta Orbán Viktor a Teol.hu Tolna megyei híroldalnak adott, vasárnap megjelent interjúban.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint az RMDSZ várható kormányzati szerepvállalása az erdélyi magyarság és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) döntése, amelybe a magyar kormány természetesen nem szól bele.
Magyarország Külügyminisztériuma, megerősítve a korábbi nyilatkozataiban foglaltakat, mély aggodalmának ad hangot az ukrajnai helyzet eszkalálódásával összefüggésben.
Hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik vasárnap I. Bartolomaiosz ortodox pátriárka, akivel együttműködési megállapodást ír alá a magyar kormány - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az MTI-nek.