RSS feliratkozás
Találatok száma: 20

Hírek

Az Észak-alföldi régióban kezdődött meg az Uniós Fejlesztések nyílt napja rendezvénysorozat

Miniszterelnökség, 2014. március 2. 14:00

Harmadik alkalommal vehettek részt az érdeklődők a 2013-ban útnak indult Uniós Fejlesztések nyílt napja című programsorozaton, melynek keretében az európai uniós támogatásból megvalósult több tízezer fejlesztés közül a legizgalmasabbak kulisszatitkaiba tekinthettek be. A nagy érdeklődésre való tekintettel március négy hétvégjén országszerte több mint 50 helyszínen várják színes programokkal a látogatókat.

Az állam a Welt 2000 Kft. tulajdonosa március elsejétől

Miniszterelnökség, 2014. március 2. 13:30

Az állam a Welt 2000 Kft. tulajdonosa március elsejétől - közölte Csepreghy Nándor vasárnap az MTI érdeklődésére.

Az állatorvosok az élelmiszer-biztonság őrei

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2014. március 1. 19:59

Az állatok egészségének védelme, ezen keresztül az egész társadalom szolgálata az a közös hivatás, amely összeköti azokat az állatorvosokat, akik most vehetik át diplomájukat – üdvözölte a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának diplomaosztó és doktorrá avató ünnepségén megjelenteket Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár.

Martonyi János Beregszász polgármesterével tárgyalt

Külügyminisztérium, 2014. március 1. 19:34

Az ukrajnai belpolitikai válságról és a kárpátaljai magyarság helyzetéről tárgyalt Martonyi János külügyminiszter szombaton Beregszászon Babják Zoltánnak, a kárpátaljai város polgármesterével – tájékoztatta Magyarország beregszászi főkonzulátusa az MTI-t 2014. március 1-jén.

A Külügyminisztérium aggodalommal figyeli a Krím-félszigeten kialakult helyzetet

Külügyminisztérium, 2014. március 1. 19:16

Magyarország Külügyminisztériuma mélységes aggodalommal figyeli a Krím-félszigeten kialakult helyzetet és a jelentős orosz csapatmozgásokat.

Kijev után Donyeckben tárgyaltak a visegrádi országok külügyi vezetői

Külügyminisztérium, 2014. március 1. 19:13

A visegrádi országok külügyi vezetői – közöttük Martonyi János magyar külügyminiszter – arra kérték donyecki tárgyalópartnereiket, Andrij Sisackijt, Donyeck megye állami közigazgatási hivatalának vezetőjét és Olekszandr Lukjancenkót, Donyeck város polgármesterét, hogy ne engedjék meg az ukrajnai helyzet esetleges erőszakos megoldására irányuló ismétlődő erőfeszítéseket.

Magyarország egyértelműen támogatója az EU–USA szabadkereskedelmi megállapodásnak

Külügyminisztérium, Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2014. március 1. 19:05

Magyarország egyértelműen támogatója az Európai Unió és az Egyesült Államok között formálódó szabadkereskedelmi megállapodásnak – tájékoztatta a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-t 2014. március 1-jén.

Nagyon nagy aggodalommal követjük a Krím körüli fejleményeket

Külügyminisztérium, 2014. március 1. 17:00

Nagyon nagy aggodalommal figyeljük a Krím félszigettel kapcsolatos fejleményeket, és meg fogjuk hozni a szükséges intézkedéseket – reagált a kárpátaljai látogatáson tartózkodó Martonyi János külügyminiszter 2014. március 1-jén, szombaton Beregszászon arra hírre, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a orosz parlament felsőházának jóváhagyását kérte fegyveres erő alkalmazásához Ukrajnában.

A kárpátaljai magyarok egységének fontosságát hangsúlyozta Martonyi Beregszászon

Külügyminisztérium, 2014. március 1. 16:37

Magyarország csak akkor tudja hatékonyan támogatni a kárpátaljai magyarságot, ha az rendezi sorait, és egységes álláspontot alakít ki – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter 2014. március 1-jén kárpátaljai látogatásának utolsó állomásán, Beregszászon.

Köszönet illeti Kárpátalja megye vezetését a helyzet kezeléséért

Külügyminisztérium, 2014. március 1. 13:53

A Kárpátalja és a helyi magyarság helyzetét, Magyarország és az ukrajnai megye együttműködésének lehetséges módjait vitatta meg Martonyi János külügyminiszter Kárpátalja megye vezetőjével, Ivan Balogával, a megyei tanács (közgyűlés) elnökével 2014. március 1-jén, szombaton Ungváron.

Fontos a kultúrházak közösségépítő szerepének erősítése és bemutatása

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 1. 12:55

Komoly értéket képvisel ma Magyarországon a művelődési házak hálózata, fontos, hogy minél több család fedezhesse fel ezek közösségépítő és kulturális funkcióját – mondta az emberi erőforrások minisztere március 1-jén Budapesten, a Csokonai Művelődési Házban.

A kormány 2 ezerről 12 ezerre növelné az exportképes kkv-k számát

Miniszterelnökség, 2014. március 1. 12:00

A mostani és a következő kormánynak is az a célkitűzése, hogy az exportképes kis- és közepes vállalkozások számát a jelenlegi 2 ezerről 12 ezerre növelje - jelentette ki Orbán Viktor szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgelsén.

A fiatal gazdák többlettámogatáshoz is juthatnak az új pénzügyi ciklusban

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2014. március 1. 10:37

A Vidékfejlesztési Minisztérium számításai szerint a fiatal gazdálkodók 64 euró - mintegy 19-20 ezer forint - többlettámogatásra is számíthatnak az alaptámogatáson felül az unió új pénzügyi ciklusában a Közös Agrárpolitika (KAP) Magyarországnak járó közvetlen támogatási forrásaiból - jelentette ki Feldman Zsolt Budapesten, a Fiatal Gazda Konferencián.

A kárpátaljai magyarságot érő legkisebb bántásra is azonnal reagálni fogunk

Külügyminisztérium, 2014. március 1. 10:28

A súlyos helyzetben lévő kárpátaljai magyaroknak most újabb veszélyekkel kell szembenézniük, de mi nem fogunk szó nélkül hagyni semmit, a legkisebb bántó szóra, sértésre is azonnal reagálni fogunk – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter 2014 március 1-én Ungváron.

Nem kapott honvédségi lakást állami vezető Hende Csaba minisztersége alatt

Honvédelmi Minisztérium, 2014. március 1. 10:25

Közlemény.

Felavatták Guttmann Béla szobrát a Benfica stadionjánál

Külügyminisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. március 1. 10:13

Az eseményen részt vevő Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI érdeklődésére telefonon elmondta, hogy a 220 centiméter magas bronzszobor - Szatmári Juhos László alkotása -, amely a legendás trénert a két megnyert BEK-serleggel a kezében ábrázolja, az Estádio da Luz 18-as kapujánál, a 2004 januárjában elhunyt Fehér Miklós mellszobra mellett látható.

Minden kisebbség számíthat Magyarországra

Miniszterelnökség, 2014. március 1. 10:02

Magyarország támogatására mindig minden kisebbség számíthat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, amikor hivatalában fogadta Romani Rose-t, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnökét.

Türelmi időt kapnak az adatszolgáltatásra, akik eddig is számláztak

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. március 1. 7:49

2015. január 1-ig türelmi időt kapnak azok a vállalkozók, akik nem az online pénztárgépre való átállás megkerülése miatt döntöttek a számlázó programok használata mellett, hanem eddig is a számlázás szabályai szerint jártak el - mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a mai napon aláírt adatszolgáltatási rendelet módosításról.

A Hankook további bővítéseket tervez Magyarországon

Miniszterelnökség, 2014. február 28. 23:22

A Hankooknak további bővítéseket kell végrehajtania Európában, és mivel a kontinensen csak Magyarországon működik, jó esély van rá, hogy mindig itt fog fejleszteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Dunaújváros Televíziónak, miután látogatást tett a Hankook Magyarország Kft. rácalmási gumigyárában, és találkozott Dunaújváros vezetőivel.

Fejlesztik a csatornahálózatot és szennyvíztisztítót Sarkadon

Miniszterelnökség, 2014. február 28. 17:51

Megkezdődött a csatornahálózat és szennyvíztisztító fejlesztése Sarkadon, a majdnem kétmilliárd forintos beruházás munkaterületét pénteken átadták kivitelezőknek, miután ünnepség keretében lerakták a beruházási programot jelképező alapcsövet.