Magyarország NATO-csatlakozásának 15. évfordulója alkalmából 15 év szövetségben: Magyarország a NATO-ban címmel fotókiállítás nyílt a budai Várban, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum épülete előtt, a Kapisztrán téren csütörtökön.
A jövőben is olyan vidékpolitikára van szüksége Magyarországnak, mely biztosítja a kistelepüléseken élők megélhetését és boldogulását - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter Abádszalók és Tiszaroff közös ivóvízminőség-javító programjának csütörtöki alapkőletételén, Tiszaroffon.
A magyar mezőgazdaságnak ki kell állnia saját érdekeiért azokkal a támadásokkal szemben, amelyek különböző hazai és külföldi érdekcsoportokhoz köthetően érik időről időre - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter egy szerdai agrárfórumon, Fegyvernek-Szapárfalun.
Az autóüvegeket gyártó japán tulajdonú AGC Glass Hungary új üzemcsarnokot avatott csütörtökön a tatabányai ipari parkban lévő üzemében; a 3,5 milliárd forintos beruházás év végéig 140 új munkahelyet teremt.
Ha az uniós szankciók harmadik fázisa életbe lép, annak komoly következményei lennének, "hosszú gazdasági háborúra" lehetne számítani – mondta Martonyi János külügyminiszter 2014. március 13-án, az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottságának együttes ülésén. Hozzátette: mindenhol készülnek a számítások, hogy az egyes tagállamokat ez miként érintené, de Magyarországot kétség kívül azok közé sorolják, amelyet súlyosan érintene egy ilyen gazdasági konfliktus.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 34 milliárd forintos országos program keretében a 1105-ös mellékút egy szakaszát is felújítja Szomor térségében bruttó 123 millió forintból. A napokban megkezdett munkálatok az április elejére várható műszaki átadás-átvétellel zárulnak majd le. Az ünnepélyes projektindítót 2014. március 13-án, Szomoron tartották meg.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárának és Láng Zsolt, a II. kerület polgármesterének szimbolikus közreműködésével megkezdődött a Margit körúti volt Ipari Minisztérium bontása csütörtökön.
Ha életbe lép a kilátásba helyezett uniós szankciók harmadik szakasza, az nagyon súlyosan érinti Oroszországot is, amely nem nyerheti meg az ezzel járó gazdasági háborút – mondta Martonyi János külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2014. március 13-án.
Budapesten tanácskoznak 2014. március 13-án a visegrádi országok (V4) külügyminiszterei a német diplomácia vezetőjével az ukrajnai helyzetről, a találkozót a német fél kezdeményezte.
Az ország az elmúlt három-négy évben óriási utat tett meg, és ha ezt a következő években is megteheti, Miskolc újból a magyar gazdaság egyik fellegvára lesz - mondta Orbán Viktor a Miskolc Városi Televíziónak adott interjújában, szerdán.
Ha Gőgös Zoltán pontosan tájékozódott volna, akkor tudhatná, hogy a 3 legfontosabb export célországban Szlovákia nem szerepel, és a magyar agrárkivitel mindössze 8 százaléka (!) irányul északi szomszédunkhoz. A Szlovákiába irányuló export csökkenése annak köszönhető, hogy 2012 júliusától a hazai gabonát, az olajos magvak és a fehérje növények termését már fordított áfával lehet értékesíteni, így a látszat export üzletek megszűntek.
Az elmúlt négy évben sok lépést tett a kormány, hogy a munkaalapú társadalom megteremtése jegyében minden munkaképes találjon a képességeinek megfelelő munkát, foglalkoztatási formát - hangoztatta szerdán Veszprémben tartott sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.
Magyarország célja az aktív, egyre mélyülő és bővülő kapcsolatrendszer kiépítése Latin-Amerikával európai uniós tagállamként és önálló országként is – mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a tárca által rendezett 2014. március 12-i sajtóbeszélgetésen.
Napra pontosan 15 évvel ezelőtt, 1999. március 12-én vált Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagjává. Magyarország olyan politikai-katonai szövetséghez csatlakozott, amelyet a tagországok egységesen vallott demokratikus értékrendje tesz különlegessé. Taggá válásunk jelentős állomás volt Magyarország számára az európai fejlődés fő áramlatába és a demokratikus nemzetek családjába történő visszatérésünk szempontjából.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, mint a nemzeti ünnepek programjának felelőse, visszautasítja a sajtóban megjelent valótlan állításokat, miszerint „bértapsolókat” invitálna március 15-ére. Közlemény.
A fiataloknak is minél jobban meg kell ismerniük az Európai Uniót, hogy megtudják, mire jó az uniós tagság – mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára 2014. március 12-én.
Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán ünnepélyes megnyitón átadta a felújított Napraforgó Óvodát a hátrányos helyzetű Sárkeresztúron.
A kormányzati gazdaságpolitika sikerének bizonyítéka, hogy egyre több nemzetközi vállalat telepíti Magyarországra a termeléshez kapcsolódó szolgáltatási funkcióit is - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán, a Systemax Business Services Kft. budapesti szolgáltató központjának avatóján.
Az Európai Uniónak semmi köze nincs ahhoz, hogy Magyarországon milyen fák nőnek - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán Kunhegyesen tartott sajtótájékoztatóján.
A magyar soros visegrádi elnökség égisze alatt tartanak vállalatirányítási konferenciát a visegrádi négyek szerdán Budapesten abból az apropóból, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hamarosan megkezdi 2004-ben kiadott vállalatirányítási alapelveinek felülvizsgálatát.